Hogy miért nem érvényesül Szlovákiában a hivatali kétnyelvűség? Ha eddig nem tudtuk volna, most világosan kiderült: az önkormányzatok és a polgárok tehetnek róla, mert nem élnek a törvény adta lehetőségekkel! Magyarán: a felvidéki „gyalogmagyar” a hibás azért, hogy útlevelét, személyazonosítóját, erkölcsi bizonyítványát stb. nem kérheti anyanyelvén az állami hivataltól.

Mert joga ugyan van, de az csak otthon, a konyhában érvényesül, legfeljebb a falusi önkormányzatnál. Hallatlan szemtelenség a részéről, ha az állam törvényeinek betartását az állami szerveken kéri számon!

A váratlan magyarázat a kormány legújabb jelentéséből derül ki, amely decemberben került tárcaközi egyeztetésre. Ebből pedig ismét világossá vált, hogy az állam tökéletes, csak az önkormányzatok lazsálnak, és nem élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a kisebbséginyelv-törvény biztosít számukra, s nem tartják be az előírásokat. A kisebbségi kormánybiztos szerint ezen a területen fölösleges az államra várni, az állam ugyanis ezután sem ad pénzt a hivatali kétnyelvűség biztosítására. A szakavatott ember ilyenkor kezd el azon gondolkodni, miért nem értik (nem akarják érteni): mi a különbség a kulturális és a regionális önigazgatás között. Egy mondatban: az, hogy a regionálisban saját forrásainkról magunk rendelkezünk, a másikban meg hát… nincs rá keret.

Világos, egyenes beszéd!

De hogy lássuk, a kormány sem lazsál: eztán a kormányhivatal és a kisebbségi biztos feladata lesz, hogy módszertani útmutatót készítsen a kisebbséginyelv-használati törvény végrehajtásáról az államigazgatási és egyéb szervek számára, és létrehozzon egy tárcaközi munkacsoportot a nyelvi jogok elemzésére. A nyelvi jogok használata terén ugyanis a hivatalok „nagyon bizonytalanok”, a metodikai útmutatóval pedig biztosítani akarják, hogy a hivatalnokok tudják, hogyan kell használni a kisebbséginyelv-használati törvényt, és tisztázzák a „félreértéseket”.

Tetszik érteni? Munkacsoportra, elemzésre, konferenciázásra van szükség a megoldás helyett. Miközben az állam afölött értetlenkedik, hogy hivatalnokai miért „bizonytalanok”, és mi szüli a „félreértéseket”, a megoldás egy tyúklépésnyire van: a helyzeten „egy megfelelő szaktudással rendelkező hivatalnokréteg képzése” segíthet, valamint „a jelenlegi hivatalnokok továbbképzése”.

Vagyis ezentúl magasan képzett, nagy szaktudású hivatalnok küldheti el melegebb tájakra a képzeletbeli János bácsit, ha anyanyelvén szeretne kérvényt beadni az állami intézményhez. Az őrület határát feszegetheti a párhuzam keresése, hogy a „nem létező” kulturális minisztériumi nyelvrendőrség az egyik oldalon (államnyelv), a másikon meg jó lesz újra évekkel tologatni a valós megoldást. Tudjuk, most nekünk, magyaroknak „kedvező” kormányzat van, látom is az előrelépést: napokon belül a járási szintű hivatalokban is kizárólag kétnyelvű űrlapokat fognak kiadni. Ez sajnos utópia, nálunk bizony még szilveszteri tréfának is sokan elsütnék.

A megoldás pedig végtelenül egyszerű: minden törvény annyit ér, amennyit be lehet tartatni vagy tartatni belőle. Amelyik törvényhez nem társulnak végrehajtási rendeletek, az a törvény fabatkát sem ér. Amíg az állam nem teszi kötelezővé a nemzetiségek által lakott településeken, régiókban a kétnyelvűség érvényesítését az élet minden területén (elsősorban az állami hivatalokban, ahol példát lehetne mutatni), és annak biztosítására nem fordít fedezetet, addig lehet mutogatni a polgárra, az önkormányzatra, a szomszéd tehenére vagy éppen a kerítésen tátongó lyukra. Ott szivárog el ugyanis a „politikai akarat”, amely láthatóan az újabb Fico-kormány kabinetjéből is hiányzik.

Függelékként jegyezzük meg, hogy még mindig szívós türelemmel várjuk azt a bizonyos tollvonást, amit a regnáló közlekedésügyi miniszter lebegtetett meg hónapokkal ezelőtt a közlekedésügyi (vasúti) kétnyelvűség ügyében. Egyszer majd valaki elmagyarázza, hogy végül is csak azt mondta, amit mondani akart, azt meg ne vegyük „készpénznek”. A margóra pedig hadd jegyezzem meg, hogy személy szerint azt is várom, mi lesz az általunk benyújtott 117 törvénysértésre figyelmeztető beadványunk sorsa, hiszen itt is síri csend honol, pedig hát létezik egy közigazgatási eljárási törvény is.

A szerző az MKP Országos Tanácsának elnöke