A tömegsír felirata (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Tegyük mindjárt hozzá, egy 98 évvel ezelőtti, ma is hátborzongató eseményről van szó, amelyről csaknem egy évszázad múltán végre hitelesen eshet szó, mint ahogyan idén a helyi római katolikus temetőben történt.

A komáromi vérfürdőre 1919-ben, tehát egy esztendővel az első, a „nagy” háború után és egy évvel a trianoni békediktátum kihirdetése előtt került sor. (Mint tudjuk, Magyarország sem az első, sem a második világháborúban nem kívánt részt venni, mégis belekényszerítették.) A „nagy” háborúban, amely a magyar katonák százezreinek elestét hozta, az ország jelentősen meggyengült, s ezt használták ki a románok és a csehek, amikor a béketárgyalások idején, törvénytelenül próbáltak meg elfoglalni magyarországi területeket. (Kun Béla Tanácsköztársasága tétlenül nézte az eseményeket, sőt…)

1919 január kilencedikén a csehszlovák hadsereg két légiós százada bevonult a Duna bal partján elterülő Komáromba, s azt katonai közigazgatás alá helyezve kijárási tilalmat rendelt el. Ez az állapot az addig egységes település kettészakítását jelentette. A jobb parti városrész lakóit is  mélyen megrázta az erőszakos beavatkozás, ezért bő negyedévvel később, május elsején hajnalban, győri és más helységek lakói, hűséges hazafiak egy csoportja megpróbálta visszaszerezni az elfoglalt bal parti Komáromot.

A terv nem vált valóra, mert a légiósok erősítést kaptak az érsekújvári cseh légiósoktól. A bosszú olyan kegyetlen volt, hogy annak részleteit megismerve az emberi történelem legiszonyatosabb fejezetei villannak emlékezetünkbe. Egyetlen példa: magyarok százait koncolták fel élve a megszálló idegenek, s ma sem tudni pontosan, hány, a város visszaszerzéséért küzdő hazafit lőttek a Dunába, mészároltak le.

Ennek a végtelenül szomorú, ugyanakkor mindnyájunk számára elgondolkodtató eseménynek legfőbb tanulsága: a városuk visszaszerzésére szövetkezett magyar civilek egységesek voltak – együtt küzdött a nemes célért a munkás, a földművelő, az orvos, a tanító, a tisztviselő. A hazaszeretet és az igazságérzet felülírta a társadalmi különbözőségeket.

Fontos tanulság az is, hogy az igazságra mindig fény derül, hiába próbálják eltitkolni vagy átformálni a tényeket akár évtizedeken át.

A május elsejei megemlékező ünnepséget a bal parti Komáromban az Egy jobb Komáromért polgári társulás, valamint a jobb parti Komáromban tevékenykedő Endresz Csoport közösen szervezte. A népes hallgatóság figyelemmel követte Zetényi Csukás Ferenc írónak, a magyarországi Horthy Miklós Társaság elnökének remek beszédét, aki úgy vélte, hogy „az ősi magyar nemzeti önszervező erő most is egységet teremthet közöttünk, ha  Istent, hazát és a családot szolgáljuk.”

Az ünnepség résztvevőit Knirs Imre alpolgármester, az Egy jobb Komáromért társulás elnöke köszöntötte, a temetőben nyugvó 102 halott emlékét Kiss Róbert kanonok, püspöki helynök áldotta meg.