Bemutatkoznak a mosonmagyaróvári szolgálat önkéntesei (Fotó: Felvidék.ma)

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének felkérésére a zalaegerszegi szolgálat rendezte meg a Magyarországon működő szervezetek XXX. jubileumi, országos találkozóját Zalaegerszegen.

A háromnapos konferencia szeptember 15-én, pénteken vette kezdetét „Szolidaritás a családban és a társadalomban az önkéntes segítők optikájából” címmel. A jelentős rendezvényen részt vettek az EMMI képviselői, kifejezve a kormányzat elkötelezettségét, amellyel elősegítik a pszichés problémák megoldását nemcsak a magyar, hanem a Kárpát-medence magyarságának köreiben is.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fotó: Felvidék.ma)

A találkozón a köszöntők sorát Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg: „A város is fontos évfordulót ünnepel, mert az első írásos emlékben először 770 évvel ezelőtt említették Zalaegerszeget.  A LESZ jubileumi, harmincadik évfordulója, valójában az önkéntesség ünnepe, mert azokon az embertársainkon segítenek, akiknek a legnagyobb szükségük van egy megértő szóra. A LESZ jelentősége pedig abban található, hogy a munkát nem pénzért, de hivatásként végzik.”

Dr. Kecskés Gábor orvos-igazgató (Fotó: Felvidék.ma)

Dr. Kecskés Gábor orvos-igazgató a ZM Szent Rafael Kórház üdvözletét hozta el, hangsúlyozva: „A mai korban nem a stabilitás, hanem a dinamikus változás korát éljük, s ennek a folyamatnak vannak vesztesei, akik egyedül maradnak, vagy fizikailag, vagy a problémáikkal. A telefont felvéve mégis segítséget, támogatást kap a bajban lévő. A szolgálatok ügyelői mindezt önkéntesen végzik, és ez a legnagyobb dolog, amit tehetnek.”

Dr. Beneda Attila (Fotó: Felvidék.ma)

Dr. Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, család-és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára legelső mondataiban kihangsúlyozta: „A LESZ jól láthatóan eredményes munkát végez. Hálát és köszönetet érdemelnek az önkéntesek, mivel a rászorultakon segítenek. Ebben a szolgálatban bajtársaknak tekintik egymást, akik a frontvonalban dolgoznak, és mivel néhány szó is megmentheti egy ember életét, ezért jelentős a telefonszolgálat tevékenysége. A mai kor veszélyei felerősödtek, a szolgálatok önkéntesei azonban emberközeli hangot, megoldásokat nyújtanak. Az ember lelki egészségének az egyensúlyához szükséges a képesség a munkára és a képesség a szeretetre. Abban kell segíteni az embereknek, hogy megtalálják a megoldásokat a problémáikra és azt az ösztönző erőt, amelyet a szeretet jelent” – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Dr. Varga Gábor, a LESZ elnöke (Fotó: Felvidék.ma)

Dr. Varga Gábor, a LESZ elnöke az új megközelítési módokra irányította a hallgatóság figyelmét: „A nemzetközi gyakorlatban egyre nagyobb hangsúlyt kap a nemekhez kötött prevenció. Valahogy meg kell szólítani a nemeket, mert egyre több a probléma és egyre kevesebb a meghallgató. A telefon lehet a megfelelő eszköz, hiszen sok gátlás leküzdésére ad lehetőséget. Meghallgató, vele érző önkéntesekre van szükség, akik ma mindössze ötszázan, tizenkilenc szolgálatban hallgatják Magyarország, Kárpátalja és a Felvidék problémáit.”

Zaleczky Elza (Fotó: Felvidék.ma)

Zaleczky  Elza, a zalaegerszegi szolgálat vezetője a tizenkilenc magyarországi szolgálat személyes köszöntése után nagy szeretettel üdvözölte a határon túli magyar szolgálatokat, a Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat működtetőjének, a Szövetség a Közös Célokért társulásnak képviseletében Hideghéthy Andreát és Bölcskei Tímeát. A felvidéki mellett részt vett a találkozón a kárpátaljai szolgálat vezetője, Török Orsolya is.

A konferencia keretében immár tizennegyedik alkalommal került sor szakmai kitüntetés – a Dr. Szabó Pál díj – átadására. Szabó Pál érdemeit szintén Zaleczky Elza ismertette: „Ő volt az első magyar lelki segély telefonszolgálat megalapítója, ideg- és elme szakorvos, pszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi docens, az orvostudományok kandidátusa. Az első magyar lelki segély telefonszolgálatot 1970-ben alapította Debrecenben, és a szolgálat szinte azonnal tagja lett a nemzetközi szervezetnek.”

A szolgálatok önkéntesei (Fotó: Felvidék.ma)

A programok szombati és vasárnapi ülésszakain a szolidaritás és az együttműködés kérdéseit neves előadók fejtik ki. A három nap alatt a több mint 150  önkéntes, lelki elsősegélyt nyújtó ügyelő és  külföldi partnereik műhelymunka keretében is megvitatják majd a sikeres munkához szükséges témaköröket.