A szentantali főbúcsún hagyományosan két napon át ünnepeltük Urunk édesanyjának, Szűz Máriának születését. Nagy bizalommal és reménnyel gyűltünk össze a kegyhelyen, keresve égi édesanyánk gyógyító tekintetét, hogy gondjainkra, bajainkra enyhülést nyerjünk.
Hálával és örömmel járultunk az Istenszülőhöz, aki egykor szeretettel ringatta Üdvösségünket, aki az elmúlt évezredek során szüntelenül pártfogásába veszi a hozzá ragaszkodó földi gyermekeit. Szeptember 9-én, szombaton a lelki programot a gyermekek által előimádkozott rózsafüzér vezette be. A 15 órai szentmisét Bošňák András újmisés atya mutatta be a hívekkel megtelt plébániatemplomban. Szentbeszédében Megváltónk édesanyjáról elmélkedett.
Becses születésnapra gyűltünk össze, hogy mennyei Patrónánk segítségét kérjük mindennapos küzdelmeink sikeres megoldásához. A Szűzanya, aki mindig osztozott fájdalmunkban, aggódott sorsunk, hitünk felett, ezen a kegyhelyen 300 éve könnyeivel nyilvánította ki irántunk való szeretetét. Ám elődeink is sokszor sírva kérték Szűzanyánk közbenjárását szent fiánál, s kérésük nem maradt meghallgatatlanul. Az isteni irgalmasság a gyóntatószékekben felszárította az őszinte bánat könnyeit. Megváltónk összetörte a gonoszt, megszüntette az átkot és áldást hozott a földre. Ezért most örvendezve ünnepeljük az Istenszülőt, adjuk át tiszta szívünkből lelki csokrunkat annak, akit Boldognak hirdet minden nemzedék – fejezte be András atya.
A szentmise végén újmisés papi áldásban részesültünk, majd megkezdtük a keresztutat, melyet az esti dicséret követett. Ezt követően 18 órakor került sor az ünnepi főpapi szentmisére, amelyet a Budapestről érkezett Snell György püspök, a Szent Jobb őre mutatott be az évszázados hársfák ölelésében elhelyezett szabadtéri oltárnál. A szentmise elején Sranko László plébános szeretettel üdvözölte a püspök atyát, röviden bemutatva a kegyhelyet, ahol a Szűzanya könnyhullatása által lelki megújulásunk e bölcsőjét mosta tisztára.
A püspök atya elmélkedését a kegyképhez fűzte.„Szűzanyánk hozott össze bennünket ezen a kegyhelyen, aki csodálatos könnyhullatásával adta jelét összetartozásunknak, bizonyságot adva, hogy soha nem maradunk árvák. Szent István királyunk felajánlása által a Magyarok Nagyasszonya öröksége és tulajdona vagyunk. Égi édesanyánk dicséretét évszázadok óta a Lorettói litánia imádkozásával is kifejezzük, amely a II. vatikáni zsinat után egy új csodálatos jelzővel látta el a Szűzanyát: egyházunk anyja. Így minden hívő édesanyjának tudhatja az Istenszülőt. Isten anyát adott az egyháznak, könnyei megszelídítenek, kedvében akarunk járni és szinte nem tudunk ellentmondani az anyai intelmeknek. Arra kér, lépjünk az igaz útra, hogy szent fia üdvözítő akarata mindnyájunkat egyesítsen egyházunkban – fejezte be a püspök atya.
A szentmise után már sötétedéskor következett a szentségi körmenet a falun keresztül. A többszáz zarándok, kezében égő gyertyával megannyi hívő lélek vonulását jelképezte az Oltáriszentség vonzásában. Visszatérve a templomba szentségi áldásra és ereklyetiszteletre került sor. A Lorettói litániát követő szentségimádás után virrasztó zsolozsmával zárult az első nap.
Másnap, vasárnap az ifjúság 14 órakor imádkozta elő a szentolvasót. A 15 órai szentmisét Sankó Szabolcs újmisés atya szolgálta. Homíliájának bevezetőjében a 12. század első felében élő Szent Bernát imádságát idézte, aki így fohászkodott Megváltónk édesanyjához: „Legkegyesebb Szűzanya Mária, sohasem hallotta még senki, hogy te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmad alá folyamodott, segítségedért esdekelt…“. Nincs nagyobb közbenjárónk az Úrnál, mint a Szűzanya. Általa, aki az egyház édesanyja, lehetősége van minden megkereszteltnek arra, hogy az evangéliumban elhangzott Jézus nemzetségtáblájához csatlakozzon, mint Isten gyermeke. Mennyei anyánk vérrel könnyezése nem hiábavaló figyelmeztetés. Rengeteg bűnös, tévelygő lélek tért a helyes útra. Nekünk hívőknek, semmi másért nincs okunk aggodalomra és sírásra, csak a bűn miatt, amely eltaszít Isten szeretetétől. Ha valóban hívőnek tartjuk magunkat, ne csak saját bűneinkért engeszteljünk, hanem járjunk közbe azokért is, akik vonakodnak megtérni, nem tudatosítják, mit cselekszenek, milyen távol vannak Megváltójuktól. Fohászkodjunk a Szűzanyához, hogy ejtsen rabul minden bűnös szívet, hogy mindenki találkozhasson Teremtőjével az örök boldogságban – fejezte be Szabolcs atya, aki a szentmise végén újmisés áldásban részesített.
Az esti dicséret után, 17 órakor ünnepélyes bevonulással kezdődött a főpapi szentmise, melyet Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök mutatott be. A helyi plébános atya jó ismerősként üdvözölte a püspök atyát, aki egyházunk képviselőjeként már többször meglátogatta a szentantali kegyhelyet. Megemlítette, hogy a közös Mária-tisztelet a két kegyhely révén is összeköt bennünket, mert a győri kegykép a 17. század végén, a szentantali pedig a 18. század elején könnyezett vérrel.
Lajos püspök atya szentbeszédében utalt az ószövetségi próféciákra, amelyek megjövendölték, hogy egy szűz fogan, akitől megszületik a Megváltó, és uralkodni fog Dávid trónján. Évszázadokon át hittel várakoztak az emberek, hogy beteljesedjen az írás, amelyet csak akkor fogtak fel igazán, amikor valóban beteljesedett az Ige. Az egyház konkrét történelmi időben, és konkrét történelmi személyek körében helyezte el Jézus születését. Ma már nem kérdés, hogy létezett-e Jézus, tudjuk, ő az élő Isten, aki kesztyűt dob a realitásnak, személyes hitünk és az apostoli hitvallás által. A Jézus Krisztusba vetett hitet nekünk kell továbbítanunk, hogy tanúságtételünkkel Isten kegyelme által példaként szolgáljunk. Európában nagyon rászorulunk az új evangelizációra, hitünkben való megújulásra. Vizsgáljuk lelkiismeretünket, milyen messze vagyunk a tanúságtévő hittől? A püspök atya megemlítette, hogy Irakban jártakor, az Iszlám állam által elüldözött kopt keresztények sátortáborában csodálta, hogy a menekültek ezrei a mostoha körülmények között is milyen hűséggel vallják meg hitüket, életük kockáztatásával tömegesen vesznek részt a szentmiséken, szentségimádásokon. Kérjük a Szűzanyát, tegyen minket az élő egyház tagjaivá, amely változatlanul őrzi a hitet, dicsőítsük szent fiát, aki megtörte az ősi ellenség erejét, utat nyitva számunkra a boldog örökkévalóságba – fejezte be a püspök atya.
A Lorettói litánia elimádkozása után, Petrás Mária, Prima Primissima- és Magyar Örökség-díjas népénekes a moldvai csángó magyarok „nagyköveteként“ csodás világot varázsolt elénk. Megvallotta: a csángó emberek élete Isten és Mária-központú volt, tudták, mi az élet rendje, mélységes hitük mindig útbaigazította őket. Reggel Isten dicséretével kezdték a napot, este az Úrral tértek nyugovóra.
Amikor kristálytiszta hangján előadta az ősi magyar vallásos énekeket, mintha ezeréves élményeket halászott volna elő lelkünk mélységéből. A kétnapos búcsú programja régi rítusú szentmisével zárult, melyet Józsa Attila ógyallai esperes mutatott be. Az Úr áldásával, mindnyájan hitünkben gazdagodva, megerősödve tértünk haza otthonainkba.
(Fotó: Márkus Gyöngyi és Márkus László)
