A megnyitó résztvevői (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Október 6-án hivatalosan is kezdetét vette a negyvennyolcadik Szenczi Molnár Albert Napok rendezvénysorozata. A megnyitón Neszméry Előd Bódás János Zsoltáros prédikátor című versével adózott a város szülötte emlékének. A nyitórendezvény ünnepi szónoka Fazekas László református püspök volt.

A megnyitót megelőzően az érdeklődők részt vettek egy tanulmányúton a Vajdaságban, illetve Dudás Károly vajdasági író, újságíró, politikus könyvbemutatóját is nagy érdeklődés övezte, melyet október 5-én tartottak meg. Dudás Károlynak nemrégiben jelent meg a Nem éltünk gyöngyszigeten című könyve, melyben az elmúlt évtizedek eseményeiről ír. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte: nemcsak a vajdaságiak, hanem a felvidékiek sem éltek gyöngyszigeten, példaként a kitelepítés és a vajdasági tömegmészárlások borzalmait említette meg.

Nincs semmi új a nap alatt

A Szenczi Molnár Albert Napok hivatalos megnyitójára október 6-án került sor. Ennek a napnak az alkalmából Korpás Árpád, a rendezvény moderátora megemlékezett az aradi és a pozsonyi vértanúkról is.

Az est szónoka, Fazekas László Szenczi Molnár Albert nagyságát méltatta beszédében. A püspök történelmi kitekintőjében elmondta, hogy a tudós korában „Magyarország tartja pajzsként a hátát a török előtt a nyugat számára. (…) Itt láthatunk egy olyan kapcsolódást korunkkal, amely figyelmünket önkéntelenül arra irányítja, hogy észrevegyük, amit a bibliai prédikátor mond: „Nincs semmi új a nap alatt”. Csak figyeljünk oda az élet tanítómesterére, a történelemre, s az Isten kegyelme által munkált lehetőségeinkre, és azonnal világossá válik számunkra az út, amelyen haladnunk kell” – mondta.

Fazekas László Szenczi Molnár Albert életét így méltatta: „Elindult az élet útján, amely egyáltalán nem mondható nyugodtnak. Áprily Lajos így ír róla: „Ha csak öt szóban kellene róla benyomásaimat kifejezni, ennyit mondanék: Nincs ennél nyughatatlanabb életvonal, egy esztendőre terjedő élet, Istentől megszentelt termő nyugtalanság, merő bujdosás.” Pedig az apja így tanítja fiát: „Az ács hasonlít a fecskemadárhoz, ki nagy szakértelemmel építgeti fészkét. Aztán ha elkészül, büszke rá, mert otthont adott a fiókáinak. Van-é nagyobb öröm, mint e madár példáját követni? Naplójában Szenczi Molnár írja ezt le, de oly keserédesen teszi hozzá: Bizony azt követtem én, csak nem úgy, ahogy kedvesapám gondolta. Nem a fészkét építgető, hanem a vándorló fecskemadárhoz lettem hasonlóvá.”

Fazekas László beszéde után a civilszervezetek, oktatási intézmények és a pártok képviselői elhelyezték az emlékezés virágait, majd a rendezvény a művelődési házban folytatódott.

Tebenned bíztunk eleitől fogva

A művelődési házban a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa adott hangversenyt. A kórus 1964-ben alakult, olyan felvidéki magyar pedagógusokból, akik odahaza maguk is karnagyok, művészeti vezetőjük Józsa Mónika. A kórus november 11-én mutatja majd be azt a hanghordozót, amelyet a reformáció ötszázadik évfordulójának tiszteletére készítettek. A lemezen számos genfi zsoltár is felcsendül, ezek magyar szövegét Szenczi Molnár Albert írta. A koncerten is hallhattuk a 90. zsoltárt, a Tebenned bíztunk eleitől fogva kezdetűt, amely talán a legismertebb a zsoltárfordító, nyelvész művei közül.

Az aranykor vége

Kanyó Ervin vajdasági művész kiállítása Az aranykor vége címmel nyílt meg a művelődési ház kiállítótermeiben. Dudás Károly a kiállításmegnyitón elmondta, évekig volt a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Csemadok testvérszervezetének elnöke, így külön öröm számára, hogy tiszteletbeli elnökként olyan értékeket is közvetíthet a felvidéki magyarság felé, mint Kanyó Ervin alkotásai.

Bedi Katalin esztéta, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa szerint Kanyó Ervin névtelen városokba kalauzol, 19. századi szecessziós épületeket látunk az alkotásokon. Kanyó Ervin nem fest embereket, csak árnyakat, amelyek varázslatosabbá teszik a képeket, amelyeken megjelenik az idő, az elmúlás is. Sok helyütt renoválták a régi épületeket, de sok helyen mállik a fal, és ezzel megjelennek azok az emberek, illetve munkájuk is, akik ezeket a házakat építették. Gyakran ilyen hatást keltenek a budapesti és a pozsonyi házak is.
Kanyó Ervin saját műveiről elmondta: negyven munkát hozott el Szencre, ezek között a lámpásokat is, amelyek épületeket és utcákat ábrázoló rajzok. Kiemelte: azért nem rajzol embereket, mert úgy gondolja, így időtlenebbé teszi a műveit. Úgy véli, az utcán és a környezetünkben nagyon sok érték van, ezeket meg kell örökíteni.