Először volt a meg nem támadási szerződés. Persze, nem olyan igazi, papírra vetett, csak olyan hallgatólagos. Udvarias bókok jobbra is, balra is – mert hát a két legmagasabb közjogi méltóságnak, legyen akármilyen cudar is kettőjük kapcsolatának múltja, mégiscsak együtt kellene valamiképpen működnie.
Persze, aki csak egy kicsit is jobban ismeri a hiú és karrierista Robert Ficót, sejthette, hogy ez az udvarias entrée, nem tarthat sokáig. Hiszen 2014-ben Robert Fico még csak ötvenéves volt, s hacsak valami oltári nagy hibát el nem követett volna, jó eséllyel indulhatott volna másodszor is az államfői székért. Hatvanévesen pedig köztiszteletnek örvendő politikusként vonulhatott volna – nem kevés életfogytig járó jövedelemmel – nyugdíjba. Már ha a terve elsőre sikerült volna… Csak hát nem így történt. A sors, a nagy rendező másként intézte a dolgot, s az ismert és magabiztos Robert Ficót földbe döngölte a kívülálló Andrej Kiska. S ezt nem lehet „csak úgy” elfelejteni, pláne nem, ha Robert Fico az, akit porig aláztak.
Kellett egy kis idő, amíg Fico összekaparta magát a romjaiból – a vesztett csata nyilvánvalóan az egészségügyi állapotára is rányomta a bélyegét –, s újjáéledt. Az udvarias megnyilvánulások lassan elmaradoztak, „a köz érdekében ne bántsuk egymást” magatartásforma pedig ködbe veszett. Az egyre szaporodó oda-odaszurkálások, törvény alá nem írások, bírói kinevezések, állami kitüntetések elutasításai és a kettőjük közötti kisebb-nagyobb nyilvános összetűzések már sejtették, hogy az elásott csatabárd lassan, de biztosan újra előkerül, bár akkor még mindketten tagadták, hogy bajuk lenne egymással. Mígnem, hosszas előjáték után, egy október eleji hétvégén aztán kitört a nyílt háború Fico és Kiska közt.
Kiska adócsaló, a kormányfő meg hazudik?
Már a Kaliňák csatárral indított kormánygéppel való visszaélési ügy sem volt piskóta, ami nyilvánvalóan ráébresztette Kiskát arra, Robert Ficóéknak nem lehet biztonsággal hátat fordítani, mert könnyen arra eszmélhet az ember, hogy egy hatalmas konyhakés éktelenkedik a hátában. Akkor azonban Robert Fico még csak a háttérből mozgatta a lapokat, nem kellett sok idő azonban, hogy maga is kiálljon és szemtől szembe támadja az államfőt.
Az ajtót – ahogy mondani szokták – Kiska köztársasági elnöki kampányával kapcsolatos adóügye tette be. Az államfő által választott rossz kommunikáció után nyilvánvalóvá vált, hogy ebből már nem igazán lehet jól kijönni, de az is látszott, hogy az ügy nem kedvez tulajdonképpen senkinek sem: Robert Fico és pártja népszerűsége sem lett ettől nagyobb, Kiskának meg természetszerűen ártott, mert legyen akárhogy is, a feddhetetlen államfő nimbusza – legalábbis akiben még ez élt – örökre odalett. „Kiska adócsaló” – hangzott el a kijelentés előbb prominens smeres politikusok, majd a kormányfő szájából is, Robert Kaliňák smeres belügyminiszter szerint pedig Kiska egyenesen bűncselekményt követett el. S amikor aztán Kiska idegei is elpattantak, az ő szájából is elhangzott, hogy „a kormányfő hazudik”. A politológusok egy része szerint Fico a kettejük közt egyre élesedő ellentétet csupán a figyelem elterelésére használja, s ebben a játékban Kiska a bokszbábu.
S amikor Kiska Fico kormányát bírálta, az ország gondjait, a korrupciót, a rendőrséggel való visszaélést, az oktatásügy helyzetét vagy az emberek szociális gondjait emlegette fel, válaszként Robert Fico egy levelet írt neki, amelyben arra szólította fel az államfőt, hogy fizesse vissza azt az egymillió eurót, amibe a kormánygéppel való állítólagos magánútjai kerültek. Merthogy rendnek kell lennie ebben az országban! Levelében – amelyet persze a nyilvánossággal is megosztott – a nehezebb körülmények közt élők érzelmi húrjait igyekezett megpendíteni, mondván, „egyetlen kétkezi munkás, takarítónő, kohász vagy tanító sincs ebben az országban, akinek az állam fizetné a hazavezető útját.” Fico azt sem mulasztotta el kiemelni, hogy szerinte Kiskának semmilyen felelőssége nincs, csak „az erős kijelentései” vannak.
A fia egészségére esküdött, hogy nem indul a 2019-es elnökválasztáson
Tény, hogy a két legfőbb közjogi méltóság az utóbbi időben válogatott kemény üzeneteket küldözget egymásnak a médián keresztül, ám Fico szerint mindez korántsem jelenti azt, hogy bárminemű összetűzések lennének kettejük közt, csak a média szeretné őket mesterségesen efelé szorítani. Pedig minden józanul gondolkodó polgár számára egyértelmű, a kettejük közti viszony mára olyan szintre süllyedt, ahonnan azt már nem lehet visszahozni, legalábbis hitelesen nem.
Némely kommentátor szerint Robert Fico talán azért keményített be ebben az évben Kiskát illetően, mert már a következő államfőválasztásra készíti elő a terepet. Attól azonban Robert Fico okosabb, hogy még egyszer belemenne egy eleve vesztesnek ítélhető csatába. Bár a következő államfőválasztásig sok víz lefolyik még a Dunán, sok minden történhet, ami esetleg másféle következtetések megfogalmazására késztethet bennünket, arra minden bizonnyal kicsi az esély, hogy mindazok után, ami itt az elmúlt években történt, Robert Fico népszerűsége látványosan megnövekedne. Andrej Kiska népszerűsége persze még tovább csökkenhet, ám az Robert Ficón aligha segíthet. Persze, a legszebb öröm a káröröm, s a mi Ficónk nem az a feledékeny és megbocsátó fajta, ezt most Andrej Kiska a saját bőrén is megtapasztalhatja.
Ezt a gondolatmenetet látszik alátámasztani Robert Fico legújabb kijelentése is, miszerint 2019-ben nem indul el az államfőválasztáson. S az egészben az a leginkább meglepő, mondhatni már-már bizarr, hogy a kijelentésének – igazán általa nem szokványos módon, hiszen a családját sohasem szokta a politikába keverni – azzal kívánt nagyobb súlyt adni, hogy a fia egészségére esküdött, nem indul a 2019-es államfőválasztáson.
Nos, hogy ki lesz egy és negyed év múlva a Smer kiválasztottja a köztársaságielnök-választáson, még nem tudni, azt mondják, van még erre idő. Mint ahogyan egyelőre azt sem tudni, elindul-e még egyszer mindezek után Andrej Kiska, s hagyja-e, hogy egy következő outsider esetleg őt döngölje majd a földbe. Most még csak találgatni lehetne mindezt illetően, azt meg nem érdemes, mert a politikai helyzet addig még sokat változhat. Egy dolog azonban pillanatnyilag biztosnak tűnik: Robert Fico nem teszi ki magát még egyszer ennek a tortúrának.
