A városi adventi koszorú az első meggyújtott gyertyával (Fotó: Sziklai Krisztina/Felvidék.ma)

Advent első vasárnapján hivatalosan is megnyílt a dunaszerdahelyi karácsonyi vásár. Az ünnepi gyertyagyújtást a Szent György Kórus nyitotta meg. Az eseményen részt vett dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, A. Szabó László és Horváth Zoltán alpolgármesterek, Hajas Viktória diákpolgármester és a történelmi egyházak képviselői.

Dr. Hájos Zoltán ünnepi beszédében kitért a jelenlegi nemzetközi helyzetre, ami miatt még jobban figyelnünk kell hagyományainkra, melyek összetartanak minket. „Elgondolkodtató, hogy az üzletekben esetleg nem piros ruhás Mikulást fognak találni a német gyerekek, hanem sárga ruhás téli emberkéket. Lehet, hogy az Esthajnalcsillagot lassan szerencsecsillagnak kell majd hívni, vagy a mikulásvirág helyett szeretetvirágot fogunk mondani. Jó irányba megyünk? Vajon itt, Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen, meddig tudjuk a karácsonyi vásárt megszervezni? Nem fog átváltozni téli vásárrá? Meg tudjuk majd gyújtani az adventi gyertyákat? Hiszen a karácsony egy keresztény ünnep. Mindezek ellenére számunkra a karácsony, az év legszebb, legszentebb ünnepe, nemcsak egy egyházi ünnep, és nemcsak az ajándékozásról szól, hanem valóban a szeretet ünnepe. Ez a legszebb ünnep az egész évben” – mondta. Kiemelte, fontos, hogy a karácsonyi készülődésben ne csak az számítson, hogy mennyi ajándék kerül a fa alá és hányféle fogást készítünk, hanem hogy lélekben felkészüljünk, és együtt tudjuk lenni szeretteinkkel. Az ünnepi beszéd után a történelmi egyházak képviselői megáldották a város adventi koszorúját, majd dr. Hájos Zoltán és Hajas Viktória meggyújtották az első gyertyát.

A most megnyitott karácsonyi vásáron sok program és árus várja a látogatókat. A kellemes karácsonyi zenék hallgatása közben pokrócos ülőhelyeken és meleg sátorban fogyaszthatunk forralt bort, puncsot, forró csokoládét, netán erősebb szívmelegítőket. A Betyártanyán finomabbnál finomabb ételkülönlegességek közül választhatunk. S természetesen karácsonyi portékákban sincs hiány és a gyerkőcök is kedvükre körhintázhatnak, de a legfontosabb, hogy jó hangulatban együtt lehetünk.

Sziklai Krisztina felvételei az eseményről.