Huszonötödik születésnapra szólt a meghívó Budapestre, az ELTE Kunigunda úti kollégiumába. Ennyi éves lett a szinte máig kimondhatatlan nevű Wataridori Színkör, amelyet 1992 kora tavaszán alapítottak határon túli diákok a Nemzetközi Előkészítő Intézetben a Tiszavirág folyóirattal együtt. Huszonöt év borzalmasan nagy idő, de a színkör, ha B évekkel is megspékelve, a mai napig működik.
„Volt egy lelkes, ambiciózus társaság rögtön a rendszerváltozás után, amikor lehetőség nyílt arra, hogy nulladik évfolyamban felkészüljenek az egyetemi tanulmányaikra a Felvidékről, Erdélyből, Vajdaságból és Kárpátaljáról érkezett diákok”– mondja Kriesch Tamás, az intézet egykori főigazgatója. Persze, a 25 év alatt sok víz lefolyt a Dunán, az intézetnek több neve is volt azóta, hívták Kodolányi János Intézetnek, Magyar Nyelvi Intézetnek, majd Balassi Bálint Intézetnek, de ma már maga az épület is üresen, használaton kívül áll. „Legjobban az ottani színpadot, a hatalmas lila bársonyfüggönyt sajnálom” – jegyzi meg Körömi Gábor, a színkör vezetője, aki 1994-ben szállt be a színkör munkájába, s akkoriban nem gondolta, hogy még 23 év múlva is ez lesz az egyik legfontosabb szabadidős munkája.
Rövid visszapillantás erejéig térjünk vissza a kezdetekhez, az 1991/92-es évfolyamig, amikor második éve érkeztek az addig külföldi diákokat magyar nyelvre tanító intézménybe határon túli diákok. Felvidékről harminc diákot vettek fel, Kárpátaljáról húszat, s az az évfolyam szerencsés csillagzat alatt állt össze, több amatőr színjátszó és íróember is került az intézetbe. A magyar szakosok Somos Béla tanár köré tömörültek, s előbb színkört, majd folyóiratot is alapítottak. Az intézet akkori vezetője, Victor Andrásné támogatta ugyan a fiatalok lelkesedését, de mivel pénzük nem volt a szabadidős aktivitásokra, arra kérte őket, próbáljanak civilszervezetektől támogatást kérni. Így került képbe a Rákóczi Szövetség, amelynek akkori elnöke, Göndöcs László látott fantáziát a lelkes fiatalokban, így elindulhatott a Wataridori Színkör és a Tiszavirág folyóirat is.
Mindkettő egyszeri alkalomra állt össze, nem véletlen a Tiszavirág név, ki gondolta volna, hogy 25 év múlva, ha kissé átalakulva is, de mindkettő létezik még. A Tiszavirág ugyan – nevét meghazudtolva – 2000-ben megszűnt, de a folyóirat különszámaként indult útjára 1995-ben a Szőrös Kő című irodalmi lap, ahogy 1999-ben a Gömörország című művelődéstörténeti lap is, amelyek máig léteznek és sok örömet szereztek már az olvasótáboruknak.
A Wataridori 1992. május 11-én tartotta az első bemutatóját, Nyikolaj Erdman A mandátum című véresen komoly szatíráját vitték színpadra, amelyben több felvidéki, így a komáromi Egyházi Emőke vagy a dunaszerdahelyi Fókuszból induló Ludik Péter is főszerepet kapott. S hogy miért a szinte kimondhatatlan nevű Wataridori? A társaság képtelen volt nevet választani magának, így felkérték a színkör egyetlen nem határon túli, hanem Tokióból érkezett tagját, Hiroshi Ishijimát, válasszon nevet a csapatnak. A humorérzékük akkor sem hagyta cserben őket, s mivel az épület falai között már akkor is gyakori potyalakóknak számítottak a csótányok, a Gokiburi név lett volna esedékes. „De mi lesz, ha valaki tud japánul, s ezzel rossz hírét viszi az intézetünknek?” – kérdezett rá az igazgatónő, így hosszas tanakodás után végül a japánul vándormadarat jelentő Wataridori mellett döntöttek. Gondolták, egy előadást kibírnak vele.
Nos, maga A mandátum is négy előadást ért meg, jártak vele Komáromban és Füleken is, s a színkör ugyanazzal a társasággal folytatta a következő évfolyamban is. A tagok nagy része maradt, de idővel fokozatosan beépültek újak is.
A következő bemutató egy nyugati magyar író, Ferdinandy György Hurrikán című színműve lett, amely Remenyik Zsigmondnak állított emléket, s ebben a japán fiú mellett egy perui fiatalember, Noel Espinoza is szerepet kapott. Az 1994-es esztendő Balassi Bálint-év volt, s a színkör úgy döntött, a Musica Historica Együttessel közösen színre viszi a Szép magyar komédiát, mégpedig Görgey Gábor felfrissített szövegével. A szereposztás gyorsan elkészült, egyedül Dienes, a kecskepásztor szerepére nem találtak megfelelő szereplőt, ugyanis az eredetileg kiszemelt Gyuriska Jánost időközben felvették a budapesti Színművészeti Főiskolára. Így került a képbe Körömi Gábor, aki végül mégsem játszotta el a szerepet, de társrendezőként beszállt a színkör munkájába, s azóta is maradt. A Szép magyar komédia egyébként végigkísérte a színkör életét (később Balassi nevét vette fel az intézet), csak Görgey Gábor maradt le az előadásról, aki órákig keringett a Budaörsi úton, de nem találta meg az épülethez vezető feljárót…
Több mint negyvenen jöttek el az ünnepi találkozóra, sokan olyanok, akik hosszú éveket töltöttek el a színkörben, az erdélyi Erőss Elemér technikus például 1996 óta tagja a társulatnak, de olyanok is, akik csak lelkes nézői voltak egy-egy előadásnak, mint a kárpátaljai Pócs István, aki majdnem részese lett A mandátumnak, de sok-sok szereplővel azóta is tartja a kapcsolatot. „Meghívtak egy szerepre, de inkább maradtam a költészetnél” – mondja nevetve, s hogy ezt bizonyítsa, fel is olvas egyet, amelyet erre az alkalomra hozott magával.
Az erdélyi Madarász Levente szinte könnyeivel küszködve mondja, hogy neki rengeteget adott a színkör, amely számára mindig a családot jelentette a rengetegben, s ha az nincs, talán rég elveszett volna a kétmilliós nagyvárosban. Most egy budapesti gimnázium igazgatóhelyettese, s már verseskötete is megjelent. A színkör szinte évente tart bemutatót, nem egy előadással fesztiválokon is szerepeltek, így több alkalommal jártak a komáromi Jókai Napokon, ahová annak idején Kamenár Éva segítségével jutottak el, de Pécsett, Mosonmagyaróváron és az Egressy Béni Fesztiválon is Szepsiben és Buzitán. A színkör egyik legnagyobb sikerét az 1997-ben bemutatott A nők bosszúja című előadásával érte el, amely az akkor elhunyt Bohumil Hrabal előtt tisztelgett. „Nagyszerű csapat gyűlt össze” – emlékszik vissza Farkas Szabadkai Csongor, hiszen abban az előadásban játszott Dráfi Anikó, Kubik Tímea, Madarász Levente, az azóta elhunyt szabadkai Dudás István, Madarász Levente és Holocsy Katalin, aki a Jókai Színház aktuális próbájáról üdvözli az egybegyűlteket.
S hogy mik azok a fentebb emlegetett B évek? „A 25 év alatt nem mindig sikerült eljutni a bemutatóig. Erdmantól egy másik darabot is kiválasztottunk, mégpedig Az öngyilkost. Már a bemutató is ki volt tűzve, az egyik szereplő indiszponáltsága miatt viszont elmaradt” – mondja még mindig szomorkásan Farkas Szabadkai Csongor. Ahogy B évnek számít az idei is, hiszen bemutatót nem tartottak. A jubileumra készített szatyron viszont így is 26 előadás szerepel, köztük emlékműsorok is (Illyés Gyulára és az intézet egykori névadójára, Kodolányi Jánosra emlékező estek, amelyekben olyan profik is szerepeltek, mint Béres Ilona, Juhász Jácint, Papp János vagy Csörsz Rumen István), s a színkör tavaly tartotta az utolsó bemutatóját, Az erdei kalamajka című mesejátékot. Az előadások zömét Körömi Gábor rendezte, de lehetőséget kapott a naszvadi Holop Szilveszter (akit sokan a História együttes tagjaként ismernek), ahogy Nagy Anikó és a csapi Szabó Viktor is, aki a saját darabját rendezte meg.
Egy színköri ünnepség nem is lenne igazi játék nélkül, s miután mindenki röviden beszámolt az élete folyásáról (a legfiatalabb színkörtag magánál a színkörnél is jóval fiatalabb), kezdődhet a hajnalig tartó játék. Sokan most találkoznak először, de a játékban nincs tréfa, még az egykori főigazgató is lelkesen szurkol a körben ülőknek, csak az egyik alapító, Tomori Ildikó küld két nap múlva egy elkeseredett üzenetet: „Elnéztem a dátumot, szombat helyett vasárnap készültem a nagy találkozóra. Egy órát bőgtem a kocsiban, miután kiderült, hogy lekéstem. Nem lehetne jövőre ismételni?” – kérdezi, de a jubileumra öt évig biztosan várnia kell. A lelkesedést elnézvén abban viszont bizonyosak lehetünk, hogy jövőre már A év lesz, bemutatóval. Arra is érdemes lesz eljönni.
