Potápi Árpád János a sajtótájékoztatón (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)

Nem okozott meglepetést a Nemzetpolitikai Államtitkárság első idei sajtótájékoztatójának témája, hiszen köztudott volt a Magyar Állandó Értekezlet 2017. november 10-i ülése óta, hogy az államtitkárság csatlakozott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Családok Évéhez. Hogy mi mindent jelent ez a külhoni családok szempontjából, azt vázolta fel Potápi Árpád János államtitkár mintegy előzeteseként a nagy nyitórendezvénynek, amellyel majd február 2-án elkezdődik a 2018 a külhoni magyar családok éve programja.

Az államtitkár első mondataival köszöntötte a sajtó munkatársait, és a jelenlévő Grezsa István kormánybiztost. Potápi Árpád János boldog új évet és sikereket kívánt az új feladatokhoz, a további együttes munkához, és köszönetet mondott az elmúlt évben nyújtott segítségért, ahogyan folyamatosan tájékoztatták a nemzetpolitikai törekvésekről, az államtitkárság munkájáról a közvéleményt.

Az egész Kárpát-medencei magyarsághoz szeretnénk szólni, – hangsúlyozta Potápi Árpád János államtitkár – csak úgy, mint az előző tematikus években, szeretnénk megkeresni a legkisebb közösségeket is, és mert a közösségek alapja a család, gyakorlatilag eddig is minden munkánk a családok támogatására irányult a külhonban, s ezt szeretnénk a továbbiakban is folytatni.

A programra jelenleg 1 milliárd forint áll rendelkezésre, nyitórendezvénye 2018. február 2-án lesz Budapesten, amelyre vállalkozókat, települési önkormányzatok, civil szervezetek, egyházi közösségek képviselőit várják. Jelentkezni az alábbi honlapon, valamint a Nemzetpolitikai Államtitkárság által indított külhoni családok éve program facebook oldalán lehet.

A tematikus év elkezdését egy kutatás előzi meg a Nemzetpolitikai Kutatóintézet közreműködésével, amely szeretne átfogó képet adni arról, hogy 2018 elején mit is jelent a Kárpát-medencében a család fogalma, hogyan alakul a házasságkötések száma, milyen a vegyes házasságok aránya, milyen a gyermekvállalási kedv, hány gyerek születik ténylegesen, hogyan választanak párt a fiatalok, és mi minden befolyásolja a családok mindennapi életét.

Több pályázatot is hirdet az államtitkárság. Az egyiket a külhoni magyar kisközösségek számára hirdeti családbarát tevékenységük elindítására, vagy a meglévő erősítésére. A 200 millió forintos keretből egy-egy sikeres pályázó 3-6 millió forintot kaphat a megvalósításra. 400 milliós keret áll azoknak a külhoni magyar vállalkozásoknak a rendelkezésére, amelyek sokat tudnak tenni a családokért. Az említettek nyílt pályázatok, amelyekre a részletes felhívás februárban jelenik meg.

A családok segítésében fontos szerepük van az egészségügyi intézményeknek, – hangsúlyozta az államtitkár – ezek szakmai és anyagi támogatására 210 millió forint biztosított. Ebbe a programba a szülészetek, az egészségügyi szűrések, és a Kárpát-medencei védőnői hálózat kiépítése tartozik, valamint a kezdőcsomag biztosítása minden olyan családnak, amely 2018-ban igényli az anyasági támogatást. Ezt évente két alkalommal, májusban és decemberben lehet benyújtani az addig megszületett gyermekek számára.

Fontos terület a képzés: gyermekorvosoké, háziorvosoké, védőnőké, önkéntes hálózatoké. De a kultúra, a szórakozás területén is külön figyelmet kell, hogy kapjon a családok éve, például minden nagy rendezvényen, amelyhez támogatást ad a Nemzetpolitikai Államtitkárság, vagy a különböző táborokban, amelyekből idén egy tematikus tábort szerveznek a 18-20 éveseknek és egyet a fiatal felnőtteknek. Decemberben pedig a külhoni magyar családok éve zárásaként díjakat fognak átadni a családbarát közösségeknek.

Ezek a programok még csak egy tervezetet alkotnak – fejezte be évadnyitó államtitkári tájékoztatóját Potápi Árpád János – az év során várják a sajtó visszajelzéseit, hogyan tudják gazdagítani, bővíteni a tematikus év programját, és természetesen számítanak az érintett közösségek észrevételeire is.