Szombaton a Felvidéken is számos közösségi eseményre került sor. Szímőn Hazahív a harangszó címmel a kitelepítettek emléknapját rendezték meg kísérő programokkal, s ez alkalommal került harmadik alkalommal bemutatásra a Kitelepítések 70 című vándorkiállítás is a Szövetség a Közös Célokért és a Pozsonyi Magyar Galéria rendezésében.
Mielőtt foglalkoznánk a fentiekben jelzett aktuális rendezvényekkel, néhány tőmondattal jellemezzük azokat a történéseket, melyek széppé, s valóban lakhatóvá tették az Érsekújvári járás 2200-as lélekszámú nagyközségét.
Szímő a tavalyi évben – húsz faluval versenyezve Szlovákiában – az Év Faluja versenyben megszerezte az előkelő második helyezést. Megérdemelt eredmény született, hiszen a falufejlesztés, a gazdálkodás, a táj- és környezetvédelem terén, a helyi közösségek támogatása, mozgósítása, a tárgyi és szellemi örökség megőrzése terén kitűzött célok sorra teljesültek.
Litomericzky Nándor Jedlik-díjas építész tervei alapján valósult meg a korábbi művelődési ház, s a főtér felújítása, melyet a község jeles szülöttéről, Jedlik Ányosról neveztek el, akinek emlékszobát rendeztek be az épületben, s mellszobra is van a faluban.
A főteret, melynek középpontjában Szent Márton Győrfi Lajos magyarországi szobrászművész által készített bronzszobra helyezkedik el, 2015-ben adták át, mely eseményen jelen volt Makovecz Imre, nemrég elhunyt, jeles építőművészünk is.
Ezenkívül új kerékpárutak, felújított járdák, autóbuszmegállók készültek, több mint hétszázezres támogatásból felújították az 1893-ban épült katolikus alapiskolát – Istenes József műépítész tervei, hozzáértő vezetése alapján.
A község ipari parkkal is rendelkezik, melynek szabad területei további létesítmények építésére is alkalmasak. Szímőn 36 bérlakás épült, a Gúg lakóparkban a közművesítés után 86 családi ház épülhet majd.
A hagyományőrzés, a társadalmi élet, s a kultúra fejlesztése elsőrendű feladata a falunak, ennek révén számos helyi szervezet, érdekcsoport fejt ki nagyszerű tevékenységet. A Rozmaring citera- és népdalkör, a Vágszímői Búzavirág nyugdíjas énekkórus, a vízi cserkészek, az önkéntes tűzoltók, s más szervezetek mind Szímő büszkeségei, s a közösségi élet kovácsai.
Az MKP színeiben tevékenykedő, a falu élén 2008-tól álló Bób János és lelkes csapata már eddig is arról tett tanúbizonyságot, hogy munkájuk, tetteik garanciát jelentenek a biztató folytatásra.
Emlékezés, koszorúzás a kopjafánál
A kommunizmus áldozatainak előnapján megható eseményre került sor a Jedlik-ház melletti templomkertben, ahol a falu kitelepítettjeinek emlékére felállított kopjafánál koszorúzási emlékünnepséget rendeztek.
A kopjafánál (Fotó: Lengyel Valter)
Kantár Éva, a Csemadok járási és helyi elnöke beszélgetésünk alkalmával elmondta, hogy számos alkalommal megrendezték már a kitelepítettek találkozóját, melyre az anyaországból érkeznek ide a még élő elüldözöttek vagy leszármazottaik, akik mindig is szívesen, de fájó emlékeket hordozva térnek vissza szeretett szülőföldjükre.
A második világháború után Szímőről 130 családot telepítettek át Magyarország számos pontjára, s mintegy 30-35 családot deportáltak Csehországba. A következő anyaországi települések azok, ahol a mai napig is élnek szímői kitelepítettek, vagy azok leszármazottai: Mosonszolnok, Bezedek, Kecskéd, Tatabánya, Mosonmagyaróvár, Rimóc, Töttös, Kopháza, Komló, Fertőboz, Esztergom, Solymár, Mária-kálnok, Mohács, Harka. A Komárom-Esztergom megyei Baj községből 1946-ban kitelepített németek helyére a szülőföldjüket elhagyni kényszerülő szímőieket telepítettek.
A Magyarországra kitelepítettek, s Csehországba deportáltak emlékére 2013-ban felállított, Illés Béla fafaragó által készített kopjafa előtti megemlékezésen Popély Gyula neves történész mondta el összefoglalóját azokról a kegyetlen időkről, amikor a Felvidékről 1947. április 12-én, a Beneš-dekrétumok alapján elindult az első szerelvény a mindenüktől megfosztott kitelepítettekkel az ismeretlen felé. A becslések szerint 76 ezer magyar ember esett áldozatául ennek a kegyetlen, emberiesség elleni döntésnek.
A koszorúzási ünnepség a Himnusz eléneklésével indult, majd mind a helyiek, mind a kitelepítettek, vagy leszármazottaik elhelyezték koszorúikat az emlékműnél. Először Bób János polgármester, majd a Csemadok és az MKP helyi alapszervezetének képviselői helyezték el az emlékezés virágait a kopjafánál, és a Magyarországról érkezett kitelepítettek és hozzátartozóik.
Tárlatnyitó – a kitelepítések emlékére
Az emlékünnepség részvevőit, a kitelepített látogatókat egy olyan vándorkiállítással lepték meg a szervezők, melynek minden egyes alkotása a szívükhöz szólt.
A Kitelepítések 70 című kiállítást Méry Beáta társkurátor nyitotta meg, így az ő beszámolójának részleteit idézve a Felvidék.ma olvasói is képet nyerhetnek a hommage témát feldolgozó tárlat anyagáról, közéleti jelentőségéről: „Képzőművészként kimondottan saját alkotói eszközeinkkel kívántunk kapcsolódni a megemlékezéshez. Célunk az volt, hogy minél szélesebb körben szólítsuk meg a téma iránt érdeklődő, s a témában érintett alkotókat. Fontos, hogy együtt gondolkodjunk a múlt eseményeiről, hogy levonjuk a tanulságokat, s mérlegeljük a jelenre gyakorolt hatásokat. Nagy örömünkre közel ötven alkotó csaknem száz alkotással jelentkezett, ebből állítottunk össze a mostani szímői kiállításra egy összefoglalót. Kurátor társam, a Pozsonyi Magyar Galéria művészeti vezetője, Kalita Gábor több évtizedes kiállításszervezői tapasztalata biztosítja a kiállítás szakmai hátterét. A 2006-ban alapított Pozsonyi Magyar Galéria megszervezte a méltán híres Esterházy János-emlékkiállítást. E kiállítás szerte a Kárpát-medencében eddig harmincöt alkalommal volt látható.
A kitelepítések 70 kiállítás első állomása Somorja volt 2017 novemberében, ahol Jankovics Marcell rajzfilmrendező, művelődéstörténész, illusztrátor méltatta a tárlatot. Decemberben és januárban a Pozsonyi Magyar Intézet falai között egy válogatást állítottunk össze. Dr. Molnár Imre történész, az intézet igazgatója megnyitójában kiemelte, minden gyógyulás a sebek feltárásával kezdődik: a képzőművészek viszont kifejezőeszközeikkel emlékeztetnek minket múltunk gyógyuló sebeire.”
Szőke Erika, Árvay Zolta és Kertész Dániel alkotása (Fotó: Lengyel Valter)
Méry Beáta a következőkben az alkotókról és az alkotásokról szólt: „A Pozsonyi Magyar Galéria képzőművészeinek alkotásai erőteljes szimbólumokkal dolgoznak. Jaksics Ferenc színes pasztelljei expresszív belső élmények kivetülései a magyarok deportálásával kapcsolatban. A téma már a nyolcvanas években is foglalkoztatta az alkotót, csakúgy, mint Godány Sándor felvidéki művészt is, aki Hűség című olajképén az ember és haza viszonyát boncolgatja. Kalita Gábor asszamblázs technikával készült két nagyméretű képe erőteljes, markáns véleményt fogalmaz meg. A közelmúltban elhunyt Nagy József és Schrantz György festőművészek szakrális munkái is szerepelnek a tárlaton, jelen van pasztelljeivel Nagy Zoltán kiváló illusztrátor és a párkányi Bugyács Sándor grafikus. Munkáikban a félelem, a kitaszítottság, az elszigeteltség témáit dolgozzák fel. Andrássy Tibor hatvanas években készült fametszetei megrázó valóságképek.
Sok alkotó családi, személyes történetekhez nyúl vissza: emlékezéseiket mindegyikük sajátos technikával örökíti meg és dolgozza fel. Ilyen alkotások például Szőke Erika klasszikus fotográfiai kollázsa, gumiolaj nyomata, Juhász Tibor ablakkeretbe foglalt festménye, Kertész Dániel fotó- és dokumentumkollázsa, avagy Csízi László elektrografikája. Ürge József alkotása egy faragott, derékba tört kopjafa, a Családfa címet viseli. Az alkotások egyik központi, visszatérő motívuma a ház, amely a haza, az otthon jelképe. A repedezett föld, vagy iszap az elhagyatottság, a nehézségeken való átkelés szimbóluma.
Prutkai Péter részletesen kidolgozott objektje egy épített és gazdag jelenetekkel ellátott ajtó – mely önmagában is szimbolikus: átjáró, azaz egy átmeneti állapotot képvisel.
Nagy József Hazatérője ikonszerű alkotás. A ház és a haza jelentése összeforr, átlényegül. Szabó György szobrain az elhagyott ház mint csontváz szerepel, élettelen anyag jelenik meg. Árvay Zoltán nagyméretű képén a kerítés szétválasztó erő: az idegen anyag, a kilincs és a drót megjelenítése fokozza az idegenérzetet. Lőrincz Zsuzsának szintén fontos kifejezőeszköze a drót. A drótból készült haranglábak, házak mintegy elhagyatott vázai töviskoszorún állnak, így a magyarság szenvedése bibliai keretet kap.
Az eseményen több jeles személyiség is megjelent. Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatója örömét fejezte ki mind a találkozót, mind a kiállítást illetően. Szervezőként elmondta, hogy a kiállítás következő bemutatása Budapesten a Magyarság Házában lesz, méghozzá a Felvidéki kitelepítettek napján, április 12-én.
Az ünnepség szónoka Dr. Popély Gyula történész volt, aki a kor avatott ismerője, előadásában a II. világháborút lezáró csehszlovákiai eseményeiről, a magyarok szenvedéseiről szólt a hallgatósághoz, a Mosonszolnokról az ünnepségre hazaérkező egykori szímői kitelepítettekhez és hozzátartozóikhoz. Bób János polgármester is köszöntötte az egybegyűlteket, és Kantár Éva Csemadok-elnökkel emléklapokat adta át az érintetteknek.
A helyi és érsekújvári éneklőcsoportok után a mosonszolnokiak által összeállított ünnepi műsorban Peéry Rezső gondolatai mellett a kitelepítés elszenvedői elevenítették fel emlékeiket.
Az ünnepség Szímő himnuszának közös eléneklésével és megvendégeléssel ért véget.
További felvételek az eseményről megtekinthetőek a Képriportunkban ITT.
