Sorra tűnnek el a dunaszerdahelyi járási bajnokságokból az egyes fociklubok felnőtt csapatai, arról nem is beszélve, hogy a a járási bajnokságokban már csak egy osztálynyi ificsapat van, szám szerint 13.Az utóbbi években sorra jelentkeztek ki a klubok az egyes bajnokságokból a Dunaszerdahelyi járásban.
Legtöbben a járási bajnokságokból: Úszor, Doborgaz, Dunatőkés, Vajka, Felsővámos, Royal Dunaszerdahely stb., legutóbb pedig a csilizradványi gárda. De például a Bacsfa csapata 2006-ban a második ligából lépett ki, megfelelő támogató híján.
A szponzor – a mai futball elengedhetetlen „kelléke“, és azt kell hogy mondjam, sajnos mára a fő tényezője. Sajnos. De az a baj, hogy a pénz már a jó öreg falusi focit is megmérgezte.
Hol vannak már azok a nagy meccsek, melyekről apáink és nagyapáink mesélnek, hol van már az az idő, amikor egy úgynevezett magasabban jegyzett csapat félt falura menni, mert az ottani lelkes „iparosok” rendre győztesen hagyták el a pályát nevesebb ellenfelükkel szemben!
Sehol. Az igazi falusi foci már a múlté, elveszett, kimúlt, vége. Slussz-passz. Pedig falvak is vannak, focipályáik is van, de valami hiányzik.
Hallomásból tudom, hogy a régen a falusi csapatok szó szerint „legyúrták“ az ellenfeleiket, a játékosok otthagyták a lelküket a pályán. Sokan mondhatnák, hogy ez ma is így van. Én ezzel vitatkoznék, bár lehet. Viszont ami akkor volt, és most nincs, az az elvégzett MUNKA. Csupa nagybetűvel. S én most nem a hétköznapi hivatásokra gondolok, hanem az edzésmunkára. Abban az időben a csapatok edzettek is, sőt, nem is akárhogyan. A mai „futballisták“, akiket én a volt edzőmmel csak alibistáknak nevezek, már képtelenek a foci öröméért játszani, még az ilyen járási bajnokságokban is. – Mennyit kapok? Hööö? – hangzik általában a kérdés. S itt jön újra képbe a szponzor. Mivel ma a járási bajnokságokban szereplő játékosok – hogy csallóköziesen fogalmazzak – fizetve vannak. S nem is akárhogy. Tippeljen a Kedves Olvasó, hogy mennyi pénzt kap egy nevén nem nevezett futballista a dunaszerdahelyi járási első osztályban, ami valójában a szlovákiai 7., azaz hetedik! ligának felel meg –, heti két lötyögésért (edzésért) és egy meccsért? S pedig nem is gólkirályról, vagy valami sztárjátékosról van szó. 400-450 eurót! Tisztán. S azért mit kell csinálnia? Heti háromszor két órát kell futnia, s itt-ott jó, ha azért a labdával is találkozik…
Persze ez nem az átlag, de ne higgye a Kedves Olvasó, hogy ez egy szélsőséges példa. Nem. Az olyan labdarúgók, akik még netán az edzői posztot is betöltik, együtt akár ezer, értsd 1000 eurót is zsebre tehetnek havonta, ami barátok közt sem kis pénz. S persze az illető emellett még vígan dolgozhat is.
No de ne higgye senki, hogy én valakitől is irigyelem ezt a pénzt. NEM. Csakhogy egy ilyen járási első osztályú csapatban jobb esetben is csak egy-két játékos kap ekkora fizetést, a többiek pedig szinte semmit (s ha még páran valamit kapnak is, azt feltételek nélkül, zsebbe). Főleg ez teszi tönkre a mai falusi focit, s ennek a dolognak a fő okozói a szponzorok, akik nem nézik, hogy mire adják a pénzt. Nesze, Pista! Négy hónapra itt van 1800 euró, játssz nálunk. Nincs olyan, hogy „figyu, ha eljársz edzésre, s ha ennyi és ennyi meccsen játszol egy hónapban, akkor kapsz mondjuk 400 eurót”. Nem. Feltétel nélkül.
Ez vezet oda, hogy ezek a játékosok teljesítmény nélkül is játszanak, mert ugye minek hajtsak, ha a pénz már a zsebemben van, s a többi – fizetetlen játékos – meg joggal mondja, hogy én fussak helyette? S én nem kapok érte semmit? Ekkorát e!!! S az a dolgok vége, hogy az ilyen – egyébként igazi és jó falusi focisták megsértődnek, fölhagynak a focival, és mikor a szponzorral együtt a fizetett játékosok is odébbállnak – mert ugyebár ne áltassuk magunkat, senki se hülye, hogy örökké egy csapatot támogasson -, akkor nem marad játékos a csapatoknál.
Itt jönnének elvileg képbe az ificsapat játékosai. Elvileg. Mivel – tisztelet a kivételnek, de a dunaszerdahelyi járás ificsapatainak működése, hozzáállása, állománya, és az általuk elvégzett edzésmunka kritikán aluli. Már amelyik csapatnál edzésmunkáról beszélni lehet… Legtöbb helyen heti kétszer odadobnak egy labdát a gyerekeknek: focizzatok. Ha vannak elegen. S ez a jobbik eset, mivel több helyen csak épp meccsre jön össze a banda és játszanak…
S most még csak az ificsapatokat említettem. A fiatalabb korosztályokról inkább nem is beszélek, mert egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány diákcsapat van a Dunaszerdahelyi járásban a futballbástyákon – Szerdahely, Somorja, Illésháza, Balony, Kisudvarnok – kívül.
Pedig ha már szponzorok vannak a csapatok körül, akik hajlandók nem kevés pénzt áldozni a focira, akkor értelmesebb lenne az ifjúsággal foglalkozni. Igaz, hogy nincs sok olyan szakember, aki kicsikkel foglalkozik, de uram bocsá, ha mondjuk azt a havi 450 eurót egy szakember kapná meg azzal a céllal, hogy heti 4 edzést vezényel a diákoknak, és mondjuk négyet az ifiknek, akkor ki az a hülye, aki nem vállalná el ezt a felkérést?! Persze az ilyen dolgokat szakemberekre kell bízni, és akkor egy idő után azon kapnák maguk a falusi csapatok vezetői, hogy a hét százát, hisz a csapatban csupa falusi gyerek van, aki saját faluja csapatában járta végig a ranglétrát, kifejlett játékossá érett, de ami a legfontosabb, hogy mindegyikük itt van regisztrálva, és nem kell a ligás klubok kiszuperált játékosait nagy pénzekért kölcsönvenni és még nagyobb pénzekért „foglalkoztatni“…
Na de kinek a hibája, hogy ide jutott a futballunk? Elsősorban az egyes klubok vezetőié, akik azt mondhatom, hogy a felnőtt focit a faluk közti versengés szintjére emelik, s kizárólag a másik legyőzése lebeg a szemük előtt célként. Meg persze az, hogy megmutassák, én most ezt és ezt a volt válogatott spílert vettem meg, ennyi és ennyi pénzért, igaz, hogy már alig mozog, hogy két kilométert nem bír lefutni, hogy rozsdásak az ízületei, ami érthető, hisz már 45 éves, de nem baj, mert Kődökpuszta fehér-fekete, pipa márkájú mezében fog játszani egy és fél meccset…
A felelősség másodsorban a Dunaszerdahelyi Járási Labdarúgó Szövetségé. Mert ami nem működik magától, arra hatni kellene, ha máshogy nem, erőszakkal. Tudom én, hogy érvényben van olyan törvény, mely szerint a járási első osztálytól fölfelé minden klubnak rendelkeznie kell a felnőtt csapaton kívül egy utánpótlás csapattal is, csakhogy ezt az illetékesek nem tartják be, mivel a szövetség emberei nem tartatják be velük. S a szabály ugyebár csak akkor szabály, ha betartják.
Az utánpótlás-nevelésre a járásban – a nagyobb csapatokon kívül – már senki sem fordít sem figyelmet, sem pénzt, sem pedig energiát. Persze, tisztelet a kivételnek. Hol vannak már azok az idők, amikor az ifi csapatokban 20-25 gyerek járt edzésekre, s harcolt a helyekért, s ha netán csak a felnőtt csapatok közelébe került, akkor még – kis túlzással – az életét is képes lett volna odaadni, hogy játszhasson! S hol vannak azok az idők, amikor a felnőtt csapatok edzésére is kb. húsz-huszonöt embert járt, ahol mindenki keményen edzett télen-nyáron azért, hogy legalább 10 perc bizonyítási lehetőséget kaphasson. Á, azok az idők már elmúltak. Az emberek elkényelmesedtek, akaratuk szinte a nullával egyenlő. Pedig én vallom, hogy kemény munkával csodákat lehet elérni.
Ugye, mindenki fájó szívvel nézi Cristiano Ronaldót a tévében, amint 62. tétmeccsén 63. gólját lövi a Real Madrid színeiben… De az edzésen két sprintet nehezére esik megcsinálni! Pedig CR7 is csak ember…
Barátaim, el kéne gondolkozni azon, hogy miért jutottunk idáig, s ha felismertük és analizáltuk a hibákat, akkor tessék tenni a jobb, szebb, gerincesebb foci-jövőképért, mert ami jelenleg itt folyik, az gyalázat.
Méry János, Felvidék Ma
