Mondjon bárki bármit, izgalmas korban élünk. Érdekes időszakban, amelynek megvannak a maga hiányosságai, de kétségkívül a pozitívumai is. Néha nem győzünk csodálkozni, mi történik velünk, körülöttünk. Bekapcsoljuk a rádiót, televíziót, kinyitjuk az újságot – s dől ránk az erőszak, a manipuláció, a felszínesség. Néha el is borzadunk: ilyen 21. századot érdemlünk? Ez az az új évezred, amelyet annyira vártunk? Hát nem tanult az emberiség az eddig elkövetett hibáiból?
Elbizonytalanodunk eme jelenségek láttán, s már-már hajlamosak is lennénk arra, hogy feladjuk álmainkat, ideáljainkat – ha nem jönnének néha olyan világos pillanatok, mint 2007. december 21-e, amikor minden kétely ellenére úgy érzi az ember: mégis érdemes volt küzdeni, kitartani, reménykedni. Mégiscsak megérte.
Szüleink, nagyszüleink generációja most bizonyára térden állva adna hálát mindezért. Azok, akik az első világháború után nem vállalták fel az új viszonyokat, s inkább lettek évekig vagonlakók, de az értékeiket nem dobták el. Azok is, akiket meghurcoltak az első vagy a második világháború után. Azok, akik áldozatokat vállaltak a háborúk idején, akiknek az ötvenes, hatvanas években annyi sem adatott meg, hogy a lezárt határok idején utolsó búcsút vegyenek szeretteiktől. Mindazok, akik a Duna jegén vagy kavargó vizén lélekvesztők segítségével evickéltek át a túlpartra, amely a szabadságot, az iskoláztatás lehetőségét, az emberi méltóság megtartását jelentette. Azok is, akik a két háború után épült géppuskafészkekből előbukkanó fegyverek csöveit félték.
Igen, ez kulcsszó: a félelem. Hányszor telepedett ránk az elmúlt kilenc évtizedben?
S most valami fontos történik velünk: megváltozik a határ jellege, eltûnik a határ. Ott mehet át mindenki, ahol akar, akkor, amikor kedve tartja vagy ügyei állása úgy diktálja. Mehet munkát keresni, üzletet kötni vagy csak a barátokkal néhány szót váltani. Vámos már 2004 óta nem ellenőrzi, ez év december 21-e után határőr sem fogja.
A szabadság nagyobb, eddig ismeretlen foka, amely ránk köszönt, hatalmas dolog. S mégis: tudunk-e élni vele? Ki tudjuk-e használni az előnyeit? Vagy a rabszolgalelkiség vesz erőt rajtunk, s asszimilálódunk tovább a 13 milliós nemzetből a 4 milliónyi felé?
A jövőt mindannyian alkotjuk, szavazatainkkal, kiállásunkkal, nézeteinkkel, munkánkkal. Kapcsolatainkkal, akaratunkkal is. Most van okunk némi örömre, az elmúlt 18 év nagy politikai akarásainak egyik gyümölcse ért be mára.
Becsüljük meg, van mit!
