Herczog Edit szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő a schengeni határnyitás kapcsán kedden sürgősségi szóbeli kérdést intézett az EU legfőbb végrehajtó testületéhez, az Európai Bizottsághoz a sátoraljaújhelyi határátkelő ügyében.

Emlékeztetett arra, hogy miután december 21-én Magyarország és Szlovákia együtt csatlakozik a Schengen-térséghez, a belső közúti határokon megszűnik a határellenőrzés, és ezáltal elvben a két ország között is megvalósul a polgárok szabad mozgása.

“A magyarországi Sátoraljaújhely és a szlovákiai Kisújhely fizikailag egy települést képez, az országhatárt eddig egy vaskapu testesítette meg. A schengeni csatlakozás alkalmából ezt a kaput elbontják” – közölte a képviselőnő.

Sajtóforrás alapján azonban hozzátette: a szlovákiai község hatóságai – kétséges forgalomtechnikai okokra hivatkozva – fenntartanák a település magyar és szlovák részeit összekötő utcának a Szlovákiából Magyarország felé vezető szakaszára vonatkozó, teljes hatályú gépjármű-közlekedési tilalmat. Ezért “behajtani tilos” táblát is elhelyeztek az adott útszakaszon.

“A Bizottság hogyan ítéli meg a szlovák hatóságok hozzáállását, különösen a Schengeni Egyezmény szellemének és betűjének fényében?” – tette fel a kérdést Herczog Edit.

stop