Karácsony közeledtével az űrből és a levegőből ezúttal Krisztus életének helyszíneit keressük fel. Az áttekintő felvétel valós színei a mai tájat mutatják, és kétezer évvel ezelőtt is nagyjából ez a színvilág lehetett jellemző a Szentföldön. Jézus a Jeruzsálemtől délre található Betlehemben született, itt ma a Születés Temploma emlékeztet az eseményre.

A nagyfelbontású képek adatbázisában (Googel Earth, Google Maps) ezen a helyen éppen felhős képet találtunk, ezért egy légifényképen mutatjuk meg a világ egyik legfontosabb vallási emlékhelyét.

A Megváltó gyermekkorát Názáretben töltötte, ezért is kapta a Názáreti Jézus nevet. Ezekre az évekre az alábbi, nagy felbontású műholdkép közepén látható Angyali Üdvözlet temploma emlékeztet. A kánai menyegző színhelye a várostól északkeletre található.

Krisztus megfeszítésének színhelye Jeruzsálem. Az Óváros felvételének északnyugati (bal felső) részén található a keresztény negyed, közepén a Szent Sír Bazilika szürkéskék kupolájával. Jobb oldalon a Templom-hegy látható a Sziklamecsettel, nyugati oldalán a Siratófallal.

A Terra műhold MODIS-rendszerének felvételét (legfelső kép) december 12-én rögzítettük az ELTE műholdvevő állomásán. A nagyfelbontású űrfelvételek a Google Earth adatbázisból származnak. A szerzők ezúton kívánnak áldott Karácsonyt az [origo] minden kedves Olvasójának!

Origo.hu