Hogy mi a bizalmatlansági indítvány beterjesztőinek a magyarázata a tegnap történtekre, arról Csáky Pált, a Magyar Koalíció Pártjának elnökét kérdezte a Pátria Rádió.

 
Ezzel kapcsoalatban Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke elmondta, nem látnak semmilyen okot arra, hogy a parlament ne normális munkaidőben 9.00 és 19.00 óra között tárgyalja az ellenzék bizalmatlansági indítványát. Ezért is tartják méltatlannak ezt az állapotot és helytelenítik azt, hogy a parlament elnöke, Pavol Paška így döntött. Csáky úgy érzi, az ellenzéki pártok ehhez a kérdéshez januárban még visszatérnek, mert a felvetett téma az erdőgazdasággal kapcsolatban és Robert Fico vagyoni gyarapodásának háttere érvékeny kérdés a miniszterelnök számára.

De hogy van-e egyáltalán értelme egy újabb bizalmatlansági indítványnak két olyan szavazás után, amely tulajdonképpen megerősítette pozíciójában a kormányfőt, s nem válik-e ez egy idő után kínossá? Csáky szerint az ellenék alkotmányos kötelessége, hogy ellenőrizze a kormányt és a kormánykoalíciót. A Magyar Koalíció Pártja nem csupán ezeket a visszaéléseket, a vagyonjogi kérdéseket szerette volna megtárgyalni, hanem más politikai kérdéseket is. A párt véleményét ő, mint elnök tolmácsolta volna a parlament plénumán, amelyen szót ejtett volna a II. pillér és az egészségügyi biztosítók elleni támadásról, s arról is, hogy a miniszterelnök nyilvánosan garantálta a status quo megmaradását kisebbségi ügyekben s ezt nem tartják be, valamint a Belügyminisztériumnak a Malina Hedvig-üggyel kapcsolatos botladozásait is. Csáky szerint legalább 15 olyan téma hozható fel az ellenzék számára, amelynek vonatkozásában ez a kormánykoalíció megérett arra, hogy lecseréljék.

Pátria, FelvidékMa