Günther Beckstein jobban örült volna annak, ha a határellenőrzés csak néhány év múlva szűnik meg… A konzervatív politikus egy vasárnapi nyilatkozatában annak a nézetnek adott hangot, hogy a határellenőrzés december 21-re tervezett megszüntetése Csehországból és Lengyelországból megkönnyíti majd a bűnözők beáramlását Németországba. Ettől a naptól kezdve a bűnözők gyakorlatilag korlátlanul mozoghatnak – hangoztatta Beckstein, hozzátéve: jobban örült volna annak, ha a határellenőrzés csak néhány év múlva szűnik meg.

A nyilatkozatban a bajor kormányfő felhívta a figyelmet arra: miközben a munkaerő beáramlását Csehországból és Lengyelországból – valamint más kelet-európai országokból is – az érvényben lévő német kormányhatározat alapján továbbra is korlátozzák, a határellenőrzés megszűnése a bűnözők számára szabad mozgáslehetőséget biztosít. Beckstein mindennek kapcsán súlyos aggodalmának adott hangot, s a schengeni övezet kibővítését biztonsági szempontból “korainak és elsietettnek” nevezte. Szavai szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a jólét tekintetében továbbra is “drasztikus” a különbség Németország és keleti szomszédai között.

A bajor miniszterelnök nem az első ilyen jellegű német véleményt fogalmazta meg az elmúlt hetekben. Főleg a Lengyelországgal és Csehországgal határos tartományok vezető politikusai hangoztattak hasonló nézeteket, úgy vélekedve, hogy a határellenőrzés felszámolására még nem érett meg az idő.

Ezzel szemben Wolfgang Schäuble belügyminiszter több alkalommal is megalapozatlannak nevezte a schengeni övezet kiterjesztésével kapcsolatos németországi aggodalmakat. A miniszter arra hivatkozott, hogy a rendszer kiterjesztésének főpróbája szeptember óta sikeresen zajlik.

DunaTv