Tanúként hallgatták ki szerdán Szlovákia legfőbb ügyészségén Robert Bencit, akit a Nyitrán tavaly megvert magyar egyetemista a fantomkép alapján egyik támadójaként jelölt meg, s aki ellen egy másik tanú is a bűnösségét erősítő vallomást tett. A Benci lehetséges bűntársának fantomképe alapján beidézett másik személy nem jelent meg a szerdai kihallgatáson.

Malina Hedviget – a diáklány állítása szerint – két bőrfejű tavaly augusztusban azért verte meg, mert magyarul beszélt. A rendőrség nem hisz a sértettnek, ellenkezőleg: azzal gyanúsítják, hogy panaszával félrevezette a hatóságot. Az ügyben most a legfőbb ügyész kinevezte külön csoport vizsgálódik, de még mindig nem a tetteseket keresi, hanem azt firtatja, vajon hiteles-e vagy sem Malina Hedvig panasza. A szerdai kihallgatáson arra voltak kíváncsiak, hogy Benci tagja-e vagy sem valamilyen szélsőséges csoportosulásnak.

A közel három órán át tartó kihallgatás után az ügyészség pozsonyi székházából – fejére húzott kapucnival – távozó tizenhét éves Benci egyetlen szóval sem válaszolt az utána loholó újságírók kérdésére. Arcát azonban a kamerák megmutatták, így ismét látható volt, a közte és a támadást követően közzétett fantomkép közti hasonlóság.

Annak ellenére, hogy szélsőséges tevékenysége miatt Robert Bencit a rendőrség egyszer már elmarasztalta, és hogy a lakóhelyén, Nyitrán azóta is nyilvánosan részt vesz a városban elhatalmasodó szélsőséges csoportok erőszakos akcióiban és erődemonstráló megmozdulásaiban, máig nem tekintik gyanúsítottnak.
Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica a közelmúltban Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bíróságán tett panaszt. Indoklása szerint korántsem az anyagi, hanem az erkölcsi jóvátételt kereső szándékkal, mert úgy véli, hogy eddigi instanciázása azért volt minden fokon eredménytelen. Úgy ítéli meg, hogy a nyomozók az ügyet elkenik, nem az elkövetőket keresik, hanem a lány állítólagos bűnösségének bizonyítására összpontosítanak, törvénytelen eszközökkel ködösítenek, az igazság kiderítése szempontjából érthetetlen és célszerűtlennek látszó látványosságokat produkálnak. Mint azt kedden is megtették, amikor a nyílt utcán, rendőrségi dublőrrel immár másodszor járatták végig azt az útszakaszt, amit az annak idején a Nyitrára érkező autóbuszból kilépve a lány támadás helyszínéig, majd a támadás helyszínétől az általa látogatott egyetem épületéig megtett, s mely épületbe a diáktársai és tanárai szerint véresre verve lépett be.

Az ezt követő órákban a lányon látható külsérelmi nyomokat előbb a nyitrai, majd a dunaszerdahelyi kórház orvosai is látleletben rögzítettek. Kvasnica szerdán megerősítette: egy évnél hosszabb kérelmezés-sorozata után végre kedden hozzájárultak, hogy megtekinthesse a lány kihallgatásáról készült hat órás videofelvételt, melynek eddig csak két és fél órás időtartamú változatát bocsátották a rendelkezésére. A teljes anyagot még nem látta, de kíváncsi arra, vajon a felvétel ott lesznek-e azok a részek, amelyek bizonyítják, hogy a kihallgatáson Hedviggel kíméletlenül bántak.

Kvasnica a továbbiakban is ragaszkodik ahhoz, hogy az ügyben idézzék be Robert Fico miniszterelnököt, aki nyilvánosan kijelentette, hogy a Hedvig-ügy mögött a kormánya megbuktatásával kísérletező erők állnak. Kvasnica a hasonlóan nyilatkozó miniszterelnök-helyettes, Dusan Caplovic beidézéséhez is ragaszkodik.

Jana Tekelyová, a legfőbb ügyészség szóvivője a TASR szlovák hírügynökségnek szerdán mindössze annyit mondott: a legfőbb ügyész, Dobroslav Trnka majd csak az ügységi vizsgálat lezárása után nyilatkozik. A szóvivő szavaiból azonban kiderült, hogy a jövő héten is kihallgatnak majd két, a Hedvig elleni támadást tanúsítani szándékozó személyt. Ennek helyszíne – egyelőre érthetetlen okból – a Pozsonytól közel ötszáz, Nyitrától pedig a kis híján négyszáz kilométernyire fekvő Homonnán (Humenné), az ország keleti végében lesz, s hogy rajtuk kívül rendőrségi nyomozókat is beidéznek.

ma.hu, mti