A szlovák gazdaság tavalyi növekedése akár 8,8 százalékos is lehet, és idén újabb 8 százalékos bővülés várható. Ezzel az ország az EU vásárlóerő-paritáson mért GDP-szintjének 70 százalékát érheti el, míg 2006-ban még 64 százalék alatt volt. Hazánkat idén megelőzik, 15 éven belül elérik az uniós átlagot.

Bár Szlovákia az Európai Unió egyik leggyorsabban növekvő gazdaságával dicsekedhet, a 27 tagú unió átlagos gazdasági szintjét még sokáig nem éri utol. Természetesen fokozatosan lefarag a hátrányából, hiszen 2007-ben a szlovák gazdaság növekedési üteme az első becslések szerint eléri a 8,8 százalékot, míg az uniós átlag csupán 2,7 százalékos. Ennek révén az unióhoz viszonyított, vásárlóerő-paritáson mért GDP egy főre eső átlaga a 2006-os 63,9 százalékról tavaly 67,6 százalékra nőtt, az idén pedig az újra 8 százalékot ostromló lendület gyümölcseként már 70,2 százalékos szinten lehet.

“Közép- és Kelet-Európában Szlovákia a tigrisek csoportjában marad” – olvasható a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési szervezet (OECD) jelentésében. Szlovákia tavalyi, 9 százalékot megközelítő gazdasági növekedése az idén is folytatódik. Ennek eredményeként Szlovákia egy főre jutó GDP-je vásárlóerő-paritáson számolva az idén már meghaladja Magyarországét – derül ki az Eurostat Mladá Fronta Dnes által ismertetett statisztikájából.

“Feltételezésem szerint az Európai Unió átlagos színvonalát 15 év múlva, azaz 2022 tájékán érhetjük el, de csak abban az esetben, ha a vizsgált időszakban növekedési ütemünk folyamatosan 5 százalék feletti lesz, az unió átlaga pedig 2 százalék környékén marad” – nyilatkozta Mária Valachyová, a Slovenská Sporitelna takarékpénztár vezető közgazdásza. Úgy tűnik, a volt szocialista országok nélküli, 15 tagú unió tavalyi gazdasági nívóját Szlovákia 2016-ban éri el – írta a Hospodárske Noviny szlovák gazdasági napilap.
index.hu