diploma01

A matematika és a többi természettudományi tantárgy háttérbe szorulása az alap- és a középiskolai oktatás során, mely a tervezett iskolaügyi reform részeként nagyon is valószínű, nem tetszik a Szlovák Rektori Konferencia képviselőinek. Attól tartanak ugyanis, hogy az egyes iskolák végzősei nehezen válnak majd be a gyakorlatban és nem fogják tudni teljesíteni a cégek és az ipari vállalatok által támasztott követelményeket.

„A tervezett csökkentés ellentétes a tudásalapú társadalom által támasztott követelményekkel. Ráadásul a természettudományi tárgyak fejlesztik a logikai gondolkodást és a problémaelemzést” – magyarázták a rektori konferencia képviselői. Ugyanakkor emlékeztettek arra, hogy sok végzősnek már manapság is problémái vannak az iskolai életből a gyakorlatba történő váltás során. A természettudományok tervezett háttérbe szorítása pedig csak felerősítené ezt a kedvezőtlen tendenciát.
Az iskolaügyi reform megalkotói szerint a tanulóknak tágabb összefüggések figyelembe vétele mellett kellene elsajátítani az ismereteket. Éppen ezért a tradicionális tantárgyakat témakörök váltanák föl, melyek aztán információkat összesítenének pl. a természettudományok területéről.
A természettudományi tantárgyak tervezett óraszámcsökkentését nemrégiben a Szlovák Matematikai Társaság is bírálta, akiknek tagjai felhívták a figyelmet arra, hogy a nemzetközi felmérések során a szlovák iskolás gyerekek a külföldi eredményekhez képest lemaradást mutatnak matematikából.
ČTK, Pravda, FelvidékMa

Kapcsolódó cikkek:

Mikolaj: Az iskolák a tananyag feléről szabadon dönthetnek Fronc: Az új oktatásügyi törvény a jelenlegi bebetonozása

 A jövőben várhatóan csökken a felsőoktatásban tanulók száma