Fico kormányfő szerint Szlovákiának szüksége van az erkölcsi, társadalmi és kulturális elitre. A kijelentést annak apropóján tette a miniszterelnök, miután Ivan Gašparovič köztársasági elnök 22 személyiségnek átadta a múlt évi teljesítményért járó érdemrendet Pozsony Megyei téri palotájában.

A köztársasági elnök ezt azzal egészítette ki, örül annak, hogy a kormány látókörébe került a kezdeményezés és aktívan keresni fogja az elit kategóriába tartozó személyiségeket.

„Megkérek mindenkit, akinek valamilyen befolyása van a nyilvánosságra, legyen szó politikusról, általában ismert emberekről, de főleg a médiák figyelmét hívnám fel, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a szlovák nyilvánosság minél többet megtudhasson azokról az emberekről, akik elismerésben részesültek”, mondta a kormányfő.

Fico annak külön örül, hogy éppen a nyolcas számra végződő (1918, 1938, 1948, 1968, 1988?) években, amelyek fordulópontot jelentettek az ország életében, személyesen gratulálhat azoknak a személyiségeknek, akiket a köztársasági elnök elismerésben részesített.

déva, FENET/FelvidékMa