Vízkereszt, korábban Szentkereszt a latin egyház Epiphania Domini, „az Úr megjelenése” elnevezésű, január 6-án tartott ünnepének magyar neve. Az alábbiakban Horváth István Sándor atya gondolatait olvashatják kedves olvasóink.
Urunk megjelenésének mai ünnepe szorosan kapcsolódik a karácsony ünnepéhez. Karácsony napján azt ünnepeltük, hogy a láthatatlan Isten látható alakban jelent meg világunkban, emberként született meg a földön. Ma pedig azt ünnepeljük, hogy az emberként világra jött Jézus Istenként áll a világ előtt. A két ünnep kapcsolatát az is jelzi, hogy Jézus születésének történetében kétszer találkozunk kereső emberekkel. Karácsony éjjelén az angyali énekszóra a betlehemi pásztorok indultak útnak, hogy megkeressék az újszülöttet, ma pedig a csillag fényét követve a napkeleti bölcsek indulnak el, hogy szintén Jézushoz menjenek. A pásztorok szegények voltak, akik szegényes ajándékokat vittek magukkal, a bölcsek pedig gazdagabbak voltak, akik drága ajándékokat vittek. A pásztorok egy embert, egy gyermeket kerestek, a napkeleti bölcsek pedig egy leendő királyt. A pásztorok és a bölcsek egészen különböző társadalmi helyzetben voltak, de van egy közös vonásuk, hiszen ugyanaz a cél vezette őket: megtalálni a Megváltót.
A mai napot háromkirályok ünnepének is nevezzük, bár az evangéliumban nincs szó sem arról, hogy királyok voltak, sem arról, hogy hányan lehettek. Csupán a háromféle ajándék – az arany, a tömjén és a mirha – miatt gondolja a hagyomány azt, hogy hárman lehettek, s ebből kiindulva nevezték el őket Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak. Az evangéliumi leírásból azonban kiderül, hogy olyan bölcsek, tudósok voltak, akik a csillagok mozgását kutatták. A csillagokkal persze ma is sokan foglalkoznak. Vannak csillagászok, akik tudományos módszerekkel vizsgálják az égitesteket. Emellett vannak olyanok is, akik tudományosnak tűnő módszerekkel jósolnak a csillagok állásából, illetve mozgásából, és mindenféle nevetséges, komolytalan horoszkópokat készítenek. És persze ott vannak a szerelmes fiatalok, akik a nyári estéken játékosan csillagot választanak maguknak, aztán egy hét múlva másik személlyel másik csillagot választanak. Az evangéliumban szereplő bölcsek bizony egyáltalán nem hasonlítanak napjaink csillagokat vizsgáló embereihez.
A csillagok fénye nem világítja be ugyan az éjszakát, s ha háromszor annyi csillag volna az égen, akkor sem lenne világosabb, de a betlehemi csillag fénye jelképes módon erősebb a többi csillagnál. Hová világít ez a fény? Elsőként rávilágított a bölcsekre, akik felismerték ragyogásában a jelet, a világ Megváltójának születését hirdető jelet. Szívükbe ragyogott a csillag, s arra ösztönözte őket, hogy útnak induljanak. A bölcsekkel egyidőben bizonyára másoknak is feltűnt ez a különleges égi jelenség, de mégsem ragyogta be szívüket, hogy ők is útnak induljanak. Másodszor: a betlehemi csillag fénye bevilágította útjukat. Az evangéliumban ezt olvastuk: „lám, a csillag előttük járt” (Mt 2,9). A csillag fénye vezette tehát őket útjukon napkelet országából Betlehem felé. Az Istenhez vezető utat ma is beragyogja ez az égi fény. Harmadszor pedig rávilágít magára Krisztusra, a betlehemi Gyermekre. A napkeleti bölcsek már az induláskor tudták, hogy nem a maguk csillagát követik, hanem a Gyermekét, az újszülött királyét. Ezért mondják Heródes király udvarában: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte” (Mt 2,2).
De ezzel még nincs vége a ragyogásnak. A betlehemi csillag ma a mi szívünket is eltölti fényével. Felismerem-e benne a jelet? Útnak indulok-e, hogy eljussak Jézushoz? Keresem-e őt, miként egykor Őt keresték a pásztorok és a bölcs királyok? Vezessen minket a csillag fénye a mi Megváltónkhoz és segítsen, hogy felismerjük benne az Isten Fiát!
Virtuális Plébánia
