2008. január 25-én ünnepi köntöst öltve került sor az MKP járási irodájának átadására. Végh Lilla, a Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium tanulója Juhász Gyula versével köszöntötte a Reviczky Házban megjelenteket.

Zachar Pál, az MKP járási elnökség elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket. Megnyitó beszédében kiemelte, hogy a kezdeti tárgyalások alatt a Reviczky Társulás Elnökségével volt egy olyan érzése, hogy közös összefogással jó munkát tud végezni a két szervezet. Örömmel tudatta, hogy az iroda elkészítése és átrendezése nem egész egy hónapot vett igénybe. Köszönetét fejezte ki az MKP központi irodájának, a Reviczky Társulásnak és Nagysalló polgármesterének anyagi és erkölcsi támogatásaikért az új iroda kialakításában.

Csáky Pál, az MKP elnöke figyelemre méltónak nevezte, hogy még a nyár folyamán a központi iroda lévai származású alkalmazotja fogalmazta meg először, hogy jó lenne kihasználni minden járási székhelyen a magyar házak még üresen álló helységeit az MKP irodáira. A lévaiak éltek a lehetőséggel, így a mai napon irodát avatunk. Jó érzés tölt el, hiszen a Revicky Társulás, a Csemadok Lévai Területi Választmánya, a Lévai Magyar Asszonyok Ligája, parlamenti irodám mellett immár az MKP Járási Elnökség irodája is egy helyen található. Jó ez a pártnak, szervezeteknek, de legjobb az itt élő magyaroknak.

Névery Zoltán, a Reviczky Társulás elnöke előrelépésnek nevezte, hogy sok év után ismét újabb lakótársat köszönthet. Az átépítés alatt meggyőződött arról, hogy olyan szervezetnek adtak otthont, akivel az itt élő magyarság felemelése, fellendítése a közös cél. Pár nap együttlétünk is ezt bizonyítja, hiszen minden munkálatban közösen vettünk részt. Ez a ház, ahol most állunk, nem a Reviczky Társulás Elnökségének a háza, hanem Léva, illetve a lévai járás magyar ajkú lakosainak a közös háza. Ajtónk minden jó szándékú, magyar ember előtt nyitva áll.

Az MKP lévai irodájának megnyitóján tiszteletét tette a fent említetteken kívül Peczár Károly, az MKP pártigazgatója, Marcinko Gyula szervezőtitkár, Lőrincz Tamás, a Járási Elnökség, a Kerületi Tanács, az Országos Tanács tagjai, a Reviczky Társulás Elnöksége, Török Alfréd ,a Csemadok Területi Választmányának elnöke és Hajtman Béla, a Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium igazgatója.

mkp.sk