A Magyar Koalíció Pártja nem tartja szerencsésnek, hogy a Szlovák Köztársaság – belpolitikai okokra hivatkozva – negatívan viszonyul a Koszovó függetlenségére vonatkozó esetleges határozat támogatásának kérdéséhez.

A párt közleményében megállapítja, hogy a 2006-os parlamenti választásokat követően olyan kormánykoalíció került hatalomra, amely a modern világ folyamatait nem a 21. század szellemének megfelelően, sokkal inkább a 20. század első felének gondolkodásmódja szintjén szemléli. Szlovákia már néhány éve tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak is, s ez a folyamat nem valósulhatott volna meg az MKP aktív részvétele nélkül az előző két kormánykoalícióban. A párt szerint a nemzetközi szervezeteknek nagyobb figyelmet kellene szentelniük a szlovák kormánynak a magyar közösség és intézményei, valamint az újságírók és a civil szféra ellen irányuló támadásainak.

Pátria, FelvidékMa