A Simon Zsolt (MKP) egykori mezőgazdasági miniszter és a tárca volt államtitkára, Marián Záhumenský (Smer) közti bírósági per nem ért véget a tegnapi, második tárgyalás után sem. A Rimaszombati Járásbíróság bírónőjének határozata alapján a tárgyalás április 15-én folytatódik. Ekkor több tanú meghallgatására sor kerülhet, így többek között Robert Fico kormányfő meghallgatására is.

A peres eljárást Záhumenský kezdeményezte Simon ellen, akinek a dohánykvótával és a dotációkkal kapcsolatos kijelentéseit a volt államtitkár polgári és szakmai jogainak megsértéseként értelmezi. A Záhumenskýhez közelálló Agrocontract Mikuláš cég ugyanis 4,4 millió koronás támogatást kapott, állítólag – Simon véleménye szerint – törvénytelenül.
Simon a bíróságnak tett ajánlása alapján tanúként idézték be Robert Ficot, mert a volt miniszter szerint fontos lenne, ha a kormányfő megmagyarázná a sajtóban elhangzott bizonyos kijelentéseit. Vallomása alapján ugyancsak világosabb lehetne Záhumenský távozása az államtitkári posztról. A kormányfő azonban nem vett részt a tegnapi tárgyaláson, amit a parlament ugyancsak tegnapi szavazásával indokolt.
A bíróság előtt egyébként az ügyben érintett ügynökség képviselőjét és több más személyt is meghallgatnak majd, akiktől elsősorban az Agrocontract Mikuláš és a Rišňovce-i Agroszövetkezet közt megkötött szerződés körülményeinek tisztázását várják. Két szerződés létezik ugyanis, ugyanazzal a szöveggel, de eltérő keltezéssel. Simon ezeknek a szerződéseknek a hitelességét kétségbe vonja.
Sajtóértesülések szerint Záhumenský ügyvédje tegnap felszólította Simont, hogy tekintettel a bírósági eljárásra, tartózkodjék a sajtótájékoztatókon való részvételtől.
Turanský Vladimír, HN, FelvidékMa

Kapcsolódó cikkek:

Bugár embere – avagy: Simon Zsolt vagdalkozásai

Durayfüggő Bugárbérenc