Több mint négy órán keresztül hallgatták ki az Országos Ügyészségen Peter Korčeket, aki 2006 szeptemberében feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Malina Hedvig-ügyben.

Ennek alapján indított vizsgálatot a rendőrség a Nyitrán megvert diáklány ellen hamis tanúvallomás vádjával. A kihallgatáson részt vett Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica is.

Feljelentéséről Korček ezt mondta: „A leírtakat biztos forrásokból és a médiából merítettem. Engem főleg Malina hölgy irritált, mivel a buborék kipukkanása után elkezdte támadni országunk állami szerveit. Miután azt mondta, hogy az eset mögött a Szlovák Információs Szolgálat áll, ez azt az érzést váltotta ki bennem, hogy elkövette a hamis tanúvallomás bűncselekményét.“, fogalmazott Korček.

A négyórás kihallgatás alatt Korček csupán azokra a kérdésekre válaszolt, amelyekre akart. „Minden kérdésre válaszoltam, amire muszáj volt válaszolnom. Korrekt volt az egész kihallgatás. Malina Hedvig hölgy nemzetiségi alszöveget csatolt a vallomásához és meggyanúsította a SIS szolgálatot. Ez az ország a miénk, ezért védenünk kell minden áron“, mondta a kihallgatás után Korček.

Kvasnica állítja: az az érdekes az egészben, hogy Korček azt állította feljelentésében, miszerint Hedvig hazudik. „Abból az információból indult ki, ami elhangzott a belügyminiszter sajtókonferenciáján. Emlékezzünk vissza, a szóbanforgó sajtókonferencia abban az időben történt, amikor még nem volt jogerősen leállítva a Malina Hedviggel szembeni bűnvádi eljárás a vele szemben elkövetett rablótámadásról“, emlékeztett Kvasnica.

„Én semmit sem tudok önnek megerősíteni, se megcáfolni, ön tanulmányozza át a titoktartásról szóló törvényt. A múltamat illetően pedig tiszta a lelkiismeretem“, reagált Korček állítólagos működéséről a titkosszolgálatnál. Jelenleg vállalkozással, lábbeli nagykereskedéssel és vállalkozási tanácsadással foglalkozik.

Az egész esetről azt tartja, hogy célirányos manipuláció zajlik, amelynek nem tudja ki áll a hátterében. Hogy az egészet idegen titkosszolgálat provokálta-e ki, vagy valaki más, személy szerint nem kívánja értékelni.

déva, Felvidék Ma