Csáky Pál, az MKP elnöke levélben fordult H.G.Pötteringhez, az Európai Parlament elnökéhez, azzal a kéréssel, hogy a szlovák parlament elnökével, Pavol Paškával való találkozása során hívja fel annak figyelmét arra, hogy ne játsszanak hazárdjátékot a Lisszaboni Szerződés jövőjével, azaz a szerződésről ne szavazzanak mindaddig, míg nem születik egyezség a kormánykoalíció és az ellenzék között. Csáky Pál biztosította Pötteringet arról, hogy az ellenzék 51 képviselője kész a Lisszaboni Szerződés mellett szavazni, miután elhárították a ratifikálási folyamatban fellépő problémákat. Csáky hangsúlyozta, hogy az ellenzék kész az azonnali tárgyalásokra a helyzet megoldása érdekében. Miután a jogászok véleménye is megoszlik atéren, hogy lehetséges-e egy sikertelen szavazás után ismételten szavazást tartani a Lisszaboni Szerződésről, elképesztő politikai hazárdjáték lenne a kormánykoalíció részéről a szerződést szavazásra bocsátani a szlovák parlamentben politikai megegyezés híján. Csáky szerint legkésőbb márciusra olyan helyzet állhat elő, hogy legalább 130 képviselő támogatná a Lisszabon Szerződés ratifikálását.

Csáky felelősségteljes hozzáállásra szólította fel Pavol Paškát, a szlovák parlament elnökét és Robert Ficót, a szlovák kormány elnökét, valamint az EU illetékes szervei közbenjárását kérte annak érdekében, hogy Szlovákiában úgy oldják meg a problémát, ahogy az szokásos a demokratikus világban: tárgyalásokkal.