Robert Kaliňák belügyminiszter levelet írt Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettesnek, amelyben megindokolja, miért kell új törvényt készíteni a civil szerezetek működéséről. Az ok egyszerű: átláthatóvá tenni a civil szervezeteket és működésüket. Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettesnek címzett levelében többek között azt is írja, hogy jelenleg több törvény is szabályozza a civil szervezetek jogi formáját. Ezek lehetnek polgári társulások, érdekkörök, nemzetközi jellegű szervezetek, alapítványok, non-profit szervezetek. Ezért a civil szervezetek átláthatóvá tétele érdekében hasznos lenne, hogy ha csak három jogi forma létezne: egyesületek, alapítványok és non-profit szervezetek – állítja Kaliňák. A belügyminiszter levelében azt is megemlíti, „nyugtalanítja az a tény, hogy nem értik meg, miért van szükség új törvény előkészítésére és nem pedig módosítani a jelenlegit“. Ugyanakor jelezte azt is, hogy személyesen is részt kíván venni a kormánytól független szervezetek tanácsának legközelebbi ülésén.
Kaliňák azonban még a civil szervezetek tiltakozása ellenére sem hajlandó visszavonni a törvénytervezetet. Ígéretet tett azonban arra, hogy a javaslatot csak akkor terjeszti a kabinet elé, ha előtte egyeztet a civil szervezetek képviselőivel.
Šarlota Pufflerová a Polgár és Demokrácia szervezet részéről továbbra is felhívja a polgárok figyelmét arra, hogy aláírásukkal is támogassák a törvénytervezettel kapcsolatos megjegyzéseket. A nyomtatvány a www.sloboda-zdruzovania.sk honlapról tölthető le. Pufferová elmondta, hogy egyre többen csatlakoznak kezdeményezésükhöz, s már több mint ötezren íirták alá a tiltakozásukat. „Ezt a Belügyminisztérium nem ignorálhatja“ – véli Pufferová. Hozzátette azt is, hogy most Čaplovič miniszterelnök-helyettesen van a sor, aki hamarosan találkozik Robert Kaliňák belügyminiszterrel. Véleménye szerint a kormánytól független szervezetek tanácsa továbbra is kitart azon véleménye mellett, hogy „a jelenlegi törvényt csak módosítják, nem pedig egy teljesen újat készitenek“.

Sme, Felvidék Ma, sk