Rossz idénykezdet után a női tenisz Fed-kupában már megközelítette önmagát Szávay Ágnes, de a bravúr, a világranglistán 14. Patty Schnyder legyőzése, és az ezzel járó továbbjutás már nem jött össze. Ám ami késik, nem múlik, honfitársnőnk az e heti rangos párizsi WTA-torna negyeddöntőjében legyőzte a rangsorban 8. szlovák Daniela Hantuchovát. A fináléért ma az orosz Jelena Gyementyjeva vár rá.

Múlt héten, ahogy írtuk is, keserédes búcsút vettek a magyar teniszezőnők a budapesti Fed-kupa-küzdelmektől, hiszen három győzelem mellett a svájciak elleni vereség a Világcsoportba kerülés álmának szertefoszlását jelentette. A nemzeti csapat világranglistán 20. húzóembere, Szávay Ágnes nyert három egyes és két páros mérkőzést, de a helvétek ellen egyet se. Persze a sorban 14. Patty Schnydertől neki sem szégyen kikapni, de szerencsére nem ezzel, hanem a bolgár Jevtimova elleni 6:0, 6:0-s „söprés” friss emlékével a tarsolyában utazott az e heti párizsi 600 ezer dollár összdíjazású WTA-tornára, ahol tavaly még selejteznie kellett, s a főtábla 1. fordulójában ki is esett, idén viszont már a 7. kiemeltként indulhatott.
Kezdésnek a fehérorosz Govorcovát könnyen, másodjára az olasz Garbint már jóval nehezebben múlta felül, s máris készülhetett a Daniela Hantuchová elleni tegnapi negyeddöntőre. A világranglistán nyolcadik szlovák klasszissal egyszer már találkozott, a tavalyi New Haven-i verseny nyolcaddöntőjében két játszmában győzött ellene. S a bravúr most sem maradt el, noha nehezen indult, hiszen Hantuchová 3-0-ra, majd 4-1-re elhúzott. Ám Ági végre „visszajött” a meccsbe jól helyezett labdáinak köszönhetően kiegyenlített. Mindkét oldalon egy-egy megnyert és elvesztett adogatójáték következett, a rövidítést pedig Szávay bírta jobban.
A második szettet pedig sokkal jobban: rosszul szerváló ellenfele hibáit kihasználva szinte pillanatok alatt 5-1-re elhúzott, s máris a végső győzelemért adogathatott. Második meccslabdáját használta ki, így 1 óra 40 perc alatt harcolta ki az elődöntőt. Az igazsághoz tartozik, hogy Hantuchová 1:1-nél behívta az orvost, aki kötést tett a jobb kezére; a szlovák szépség ezután már nem nyert gémet. „Tényleg fájt a kezem, de ez nem mentség. Az ellenfelem remekül játszott” – mondta sportszerűen a mérkőzés után. 19 éves honfitársnőnk pedig így értékelt: „Nagyon jól ment a játék, fontos volt, hogy az első szettben sikerült fordítanom és a rövidítésben felül tudtam kerekedni Danielán. A második játszmában, 3:1-nél éreztem először, hogy megnyerhetem a meccset. Bejöttek az ütéseim, és ekkor már tulajdonképpen el is dőlt a csata.”
Szávay ma a világranglistán 13., itt 4. kiemelt Jelena Gyementyjevával találkozik, karrierje során először. A 26 éves orosz hölgy eddig nyolc WTA-tornát nyert, 2004-ben döntőzhetett a Roland Garroson, 2000-ben és 2005-ben négy közé jutott a US Openen. Ám Ági akárhogy végez ellene, elégedetten távozhat a francia fővárosból, mert hétfőtől pályafutása legjobb világranglistás helyezésével minimum 18. lesz. Ám előbbre még léphet…

Eredmények, negyeddöntő: Szávay (magyar, 7.)–Hantuchová (szlovák, 2.) 7:6 (7-4), 6:1, Gyementyjeva (orosz, 4.)–K. Bondarenko (ukrán) 7:5, 6:2.

MNO