A Szlovák Nemzeti Párt már elkészítette azt a törvénymódosítási javaslatot, amely aktualizálná a kétnyelvű helységnévtáblák használatára jogosult települések listáját. A nemzetiek a parlament márciusi ülésén készülnek előállni javaslatukkal. Rafael Rafaj szerint a statisztikai hivatalból és más forrásokból származó adatokra támaszkodtak, amikor az új listát összeállították. A nemzetiek frakcióvezetője a sajtóirodának azt nyilatkozta, hogy nem akarnak várni a legközelebbi, 2011-es népszámlálásig, mert azok az adatok legfeljebb 2012-ben kerülnek nyilvánosságra. Ján Slota már tavaly azt hangoztatta, hogy a magyar lakosság részaránya 3-5 településen emelkedett 20 százalék fölé, amely a kétnyelvű megjelölés feltétele, viszont mintegy harminc helyen ez az arány 20 százalék alá esett,
és ezek a települések már nem jogosultak a magyar helységnév használatára.

Pátria Rádió