Nem vezet majd aszfaltút a nyitrai Zoborra, és a tervezett parkoló sem épül meg, ugyanis a környezetvédők negatív véleményt fogalmaztak meg az útépítéssel kapcsolatban. A város vezetősége pedig nem kíván a környezetvédők ellenében cselekedni.

„Anélkül nem lépünk majd, hogy ne egyeznénk meg a védett területet gondozó szervvel. A megvalósítás egyéb más lehetőségeit is keressük, szóba kerülhet egy megerősített út is, amellyel a környzetvédők is egyetértenek” – mondta el a SITA hírügynökségnek Jozef Dvonč, Nyitra polgármestere. A város vezetősége azt szeretné, ha meg tudná oldani a Zoborra történő biztonságos feljutást az egészségileg károsult és az idősebb polgárok részére is.
A nyitrai önkormányzat előzőleg véleményezés céljából elküldte az útépítéssel kapcsolatos terveit a környezetvédők nyitrai regionális központjába, akik elutasító álláspontot fogalmaztak meg. „Meglepett bennünket a dolog, hisz a Zobor-hegy egy védett terület része, sőt szerepel az európai jelentőségű területek listáján is, amit már az Európai Bizottság is jóváhagyott” – magyarázta a környezetvédők álláspontját a regionális központ igazgatója, Radimír Siklienka.
A nyitrai polgármester és a környezetvédők regionális központjának vezetője egyébként nemrégiben közös megbeszélést tartottak, ahol megállapodtak, hogy megpróbálják összehangolni a Zobor-heggyel kapcsolatos jövőbeni elképzeléseiket, ami a turistaforgalom fellendítését illeti.

SITA, SME, FelvidékMa
Kapcsolódó cikk.

Aszfaltút építését tervezi a Zoborra a nyitrai önkormányzat