A Mikuláš Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió bírósága nem hozta nyilvánosságra döntését azokkal a párttagokkal kapcsolatban, akiket a pártvezetés kizárásra javasolt. A döntést az érintettek ajánlott levélben kapják majd meg.
A döntés ellen fellebbezés is benyújtható a párt közgyűlésénél, amely viszont a tervek szerint csak 2010-ben ülésezik. Az SDKÚ bírósága tárgyalásának idején mintegy nyolcvan tag transzparensekkel felvonulva állt a párt központja előtt, és így tiltakozott a pártvezetés praktikái ellen.

A tagok kizárásának oka elsősorban az volt, hogy az Eljött az idő című kiáltványban nyilvánosságra hozták a párton belüli változásra vonatkozó felhívást azt követően, hogy a párt vezetősége úgy döntött, nem medializálja a párton belüli ellentéteket.