A Szociális Biztosító vezérigazgatója, Ivan Bernátek ismét megvédte korábbi kijelentését, hogy a II. pillér hátrányos a másfél millió spóroló kétharmadának. Azzal védekezik, hogy a Világbank képviselőjének is ez a véleménye, aki viszont azt állítja: Bernátek nem értette meg őt. A kormányfő pedig arra az elemzésre hivatkozik, amely lehet, hogy nem is létezik.

A Szociális Biztosító vezérigazgatója ismét megerősítette korábbi álláspontját, tehát, hogy kinek miért nem előnyös a második tőkepilléres nyugdíjspórolási rendszer. Amikor viszont rákérdeztek, hogy milyen adatok alapján állítja ezt, akkor a Világbank képviselőjére hivatkozott. „Herman von Gersdorf annak a csoportnak volt az igazgatója, aki Szlovákia számára készítette elő a Világbank projektjét. Ő mondta, hogy 300 – 450 ezer ember számára előnyös a II. pillér.“

A Sme értesülései szerint viszont Herman von Gersdorf teljesen mást mondott, mint ahogyan azt Bernátek állítja. A 300-450 ezerrel azt akarta mondani, hogy ennyi spóroló lép be a tőkepilléres rendszerbe. Tehát, nem arra a számra utalt, hogy mennyi embernek nem előnyös a II. pillér.

Fico elemzéséről a kormányhivatal semmit sem tud .

Nem tisztázottak azon adatoknak a forrásai sem, amelyekből Fico idéz. Egy hónappal korábban ugyanis kijelentette, hogy a II. pillér csak azok számára előnyös, akik minimum 29 ezer koronát keresnek havonta és legalább 25 – 30 évig spórolnak a nyugdíjukra. Ezzel az információval azonban még Bernátek elméletét is tromfolta. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a tőkepilléres nyugdíjspórolási rendszer több mint egymillió ember számára előnytelen.

A kormányfő elmondása szerint arra az elemzésre hivatkozik, amelyet tanácsadói készítettek elő. Február végén a Szlovák Rádió egyik műsorában jelentette ki, hogy a kormányfőnek vannak tanácsadói, akik rendkívül jó alapanyagokat készítenek elő a kormányülésekre. „Ez egy belső elemzés, amelyre hivatkozom“ – mondta Fico.

A Sme napilap az információhoz való jutás jogán kérvényezte a kormányhivatalnál az említett elemzést. Kérvényüknek azonban nem tettek eleget arra hivatkozva, hogy a kormányhivatalnak nincs ilyen információja és nem is tudnak arról, hogy hol lehet ilyen adatokat megszerezni.

Silvia Glendová, a kormányfő szóvivője ugyan megígérte, hogy rákérdez az elemzés hollétére, de tegnap délután már nem vette a telefont és az sms-üzenetekre sem reagált.

A II. pillér nem elegendő

A II. pillérben spórolók azonban egyelőre nem reagálnak az államhatalom kijelentéseire tömeges kilépéssel.
A Szociális Biztosító információi szerint eddig mintegy 12 379 spóroló lépett ki a tőkepilléres nyugdíjtakarékosságból. Ebből 3 554 március elsejétől. Ebben az időszakban ugyanakkor 4 849 személy lépett be valamelyik magánnyugdíjpénztárba – tájékoztatott a Szociális Biztosító informatikai részlegének igazgatója, Jaroslav Belluš.

A kilépést kérelmezők után a Szociális Biztosító 393,4 millió koronára tart igényt a magánnyugdíjpénztáraktól, amelyek egyelőre mintegy százmillióval kevesebbet utaltak át a biztosító számlájára.

Belluš szerint a kilépők 40 év felettiek és főleg azok döntöttek az első pillérbe való visszalépésük mellett, akik alacsony jövedelemmel rendelkeznek. Ezzel szemben viszont a saját nyugdíjukra főleg a fiatalabb korosztály kezdett el spórolni ebben a tőkepilléres rendszerben, azok, akiknek magasabb a jövedelmük is.

Viera Tomanová korábban azt nyilatkozta, hogy többezer ember fog kilépni a nyugdíjrendszer második pilléréből, miután január 1-jével fél évre lehetővé tették a biztosítottaknak, hogy kilépjenek. A Szociális Minisztérium úgy gondolta, hogy 31000 ember lép majd ki.

Sme, Felvidék Ma, sk, TA3