Csehországban és Szlovákiában – különböző okok miatt – egyaránt elhúzódik az uniós tagországok Lisszaboni Szerződésének télutóra tervezett ratifikálása. Prágában az alsóház leszavazta ugyan az ellenzéki kommunistáknak (KSČM) azt az indítványát, hogy a dokumentum jóváhagyásáról írjanak ki ügydöntő népszavazást, ám a felsőházban a legerősebb kormányerő, a Polgári Demokrata Párt (ODS) többségben levő szenátorai bejelentették: az ügyben a cseh Alkotmánybírósághoz fordulnak. Annak megállapítását kérik a brnói székhelyű taláros testülettől, hogy a szerződés összhangban van-e az ország alaptörvényével, s a dokumentum nem kötelezi-e az államot arra, hogy újabb jogkörökről mondjon le Brüsszel javára. Lapunk érdeklődésére Petr Nečas, az ODS alelnöke megerősítette, hogy a szerződést a parlamenti bizottságok megtárgyalják, de az Alkotmánybíróság döntéséig a ratifikálás ügye nem kerül a prágai parlament elé. Pozsonyban a kormánypárti koalíciónak öt szavazata hiányzik a szerződés jóváhagyásához szükséges minősített többséghez.

A szlovákiai ellenzék – köztük a Magyar Koalíció Pártja – támogatja a dokumentumot. Ám addig nem hajlandó megszavazni, ameddig a három kormánypárt nem módosít a sajtótörvény-tervezetén, amelynek több rendelkezése a hazai és a külföldi szakértők szerint veszélyezteti a szlovákiai média függetlenségét. A vitatott jogszabálytervezetet az elmúlt hónapban utalták második olvasatba, s a szerdán kezdődő ülésszakon kívánják elfogadni. – A kulturális miniszter egyelőre nem módosította a szükséges mértékben az EBESZ szakértői által is kifogásolt rendelkezéseket. Ha ezt nem teszi meg, akkor a mostani ülésszakon sem szavazzuk meg a lisszaboni szerződés ratifikálását. Csak így tudunk tiltakozni a szlovákiai sajtószabadság tervezett megnyirbálása ellen – nyilatkozta lapunknak Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártja parlamenti frakciójának elnöke.

A Cseh Nemzeti Párt hivatalosan felajánlotta Geert Wildersnek, hogy “külföldi és jól őrzött” szerverére felteszi a Koránt fasiszta ideológiaként meghatározó, Fitna című alkotását, amelyet idáig senki sem mutatott be. Egyúttal a szélsőjobboldali, parlamenten kívüli párt félkatonai szervezete felajánlotta a radikális holland képviselőnek – akit jelenleg a holland rendőrség véd a terroristák kilátásba helyezett merénylete elől -, hogy titokban utazzék Csehországba, ahol “a Cseh Nemzeti Gárda megvédi őt”. Prágai lapok beszámolói szerint Wilders tegnap estig nem válaszolt egyik ajánlatra sem.

NOL