A gömöri régióban megtartott március 15-i megemlékezésekről számol be a Gömöri Hírlap legújabb száma, külön kiemelve, hogy Felsővályban és Nagybalogon kopjafát állítottak, Hanván pedig a Magyar Nemzeti Társaskör adományozott zászlót a helybelieknek. Simon Zsolt a most alakulófélben lévő Regionális Városok és Falvak Társulása Dél-Szlovákiában nevű szervezetről nyilatkozik, Katyi Erzsébet, az egyik helyi utazási iroda vezetője pedig az utazási lehetőségekről s a kínálatról tájékoztatja az olvasókat. Rimaszécs és Susa községeket évtizedek óta elválasztotta az államhatár, s az utat is benőtte a gaz. Helyi vállalkozók vállalkoztak a kitisztítására, s májusban tervezik az út átadását. Giczei Anna, Beretke polgármesterasszonya ezt az alig 360 lakosú kisközséget mutatja be, s beszámolnak az Életutak c. rendezvényről is, amelynek vendége Tornallyay Zoltán mérnök volt, akinek a családját 1946-ban telepítették ki. Egy dunaszerdahelyi iskola kihelyezett tagozatot szeretne nyitni Rimaszombatban, s máris magasra csaptak az indulatok. Az iskola igazgatója is nyilatkozik. Orosz István, a városi hivatal Oktatási Osztályának a szakreferense arra buzdítja a szülőket, hogy írassák magyar óvodába a csemetéjüket. Exkluzív interjút olvashatnak Szajkó Attilával, aki az egyik szlovák kereskedelmi csatorna műsorában próbált szerencsét. A lap kapható a rimaszombati és tornaljai Tompa Mihály könyvesboltban, a régió standjain és egyes boltokban.
jdj