A Párkány és Vidéke Kulturális Társulás soron következő rendezvényén Popper Péter ismert pszichológust, népszerű közírót látják vendégül, akivel 2008. március 19-én, szerdán, 18.00-tól a Párkányi VMK-ban találkozhat a közönség. Belépő 50 Sk. A 75. születésnapját ünneplő pszichológus nemcsak lélekgyógyító cselekedeteiről ismert, hanem arról is, hogy “misztikus és titkos” tudományát egyetemi katedrán, közismert és rendkívül népszerű közíróként is műveli. Méghozzá úgy, hogy az mentes mindenféle tolakodó “lelkizéstől”. Amit csinál, az kísérlet arra, hogy az önismeret és önfejlesztés a mai ember számára hasznosítható módszereinek közreadásával segítse mindazokat, akik a belső elégedetlenség, a változtatás, a fejlődés sürgető igényével nézik önmagukat, és saját erejükből szeretnének önismerethez, önfejlesztéshez jutni. Bölcs és szerethető, ahogyan az igazán bölcsek. Könyvei tucatjaival tanít élni, érezni, tudni, megtapasztalni. A szeretetről, a lelki békéről és sok minden másról mesél, a hozzá illő nagyszerű derűvel és éleslátással. Valláspszichológiát, hatáspszichológiát tanít a Zsidó Egyetemen, a Bálint György Újságíró Iskolán, a Színművészeti Egyetemen és a Buddhista Főiskolán, előadásokat tart a Mesterkurzuson, a médiában, szemináriumokon. Meghökkentő érvényességgel és szuggesztivitással fogalmazza meg és adja át tudását. Előadásaira szinte nem lehet beférni. Valami olyasmit képvisel, ami hiánycikk a mai világban. Amire nagyon vágyunk, amilyenek szeretnénk lenni, de nem mindig merünk, s amilyenek lennénk, ha nem félnénk a következményektől. Talán, ha önmagunk mernénk lenni! Önmagunk a szerelemben, barátságban, nem mások elvárásának megfelelni akarva. Olyan pimaszul mindig önmagunk lenni, mint amennyire ő az. Így a közelében tartózkodva mi sem tehetünk egyebet.

Idézetek:

“Akiben zűrzavar van – zűrzavart hoz létre környezetében.
Akiben rend van – rendet teremt maga körül.”
“A hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel mérik.”
“Az ember nem tulajdon. Az igazi kapcsolat két szabad ember társulásából keletkezik.”
“Az a felnőtt ember, aki el tudja viselni érzelmeinek sokféleségét és ellentmondásait.”
“Nincs nagyobb támadás az emberi méltóság ellen, mint a félelem.”
“A belső fegyelem megtart, mint testet a csontváz.
A külső fegyelem páncél; véd és akadályoz.”
“Figyelj csak! Ma van az a holnap, amitől tegnap annyira féltél.”

A rendezvényen lehetőség lesz a szerző könyveinek megvásárlására és dedikálására.