“Szlovákiai Konzervatív Demokraták” néven új pártot alapítanak a legkisebb szlovák parlamenti ellenzéki pártból nemrégiben kivált politikusok. Ez újabb mozzanata annak az átrendeződésnek, amely a 2006-os választások után kezdődött a szlovákiai ellenzéken belül.

Az új konzervatív pártot a Kereszténydemokrata Mozgalomból kivált politikusok és követőik hozzák létre. Ők a választások után a többi közt azért kerültek szembe a jelenlegi pártvezetéssel, mert az kész lett volna belépni Robert Fico miniszterelnök kormánykoalíciójába. A “szakadár” csoport tulajdonképpen a kereszténydemokraták hangsúlyosan nemzeti szárnyának számított. Ők kezdeményezték például azoknak a műkincseknek a visszaszolgáltatását, amelyek 1918 előtt kerültek a mai Szlovákia területéről a jelenlegi Magyarországra.

Kisebb “földrengés” rázta meg az elmúlt hetekben a legnagyobb szlovák ellenzéki erőt is. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióban ugyanis a belső ellenzék le akarta váltatni a pártelnököt. Úgy vélik, a kétszeres exkormányfő, az 1998 és 2006 közti két jobbközép reformkormányáról ismert Mikuláš Dzurinda miatt nem növekedhet a párt népszerűségi mutatója, amely az utóbbi hónapokban 15 százalék körül ingadozik. A Dzurindához hű vezetés több elégedetlenkedőt is kizárt a pártból. Elsősorban olyan, ismertebb politikusokról van szó, akik a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió egyik legerősebb regionális szervezetében, a pozsonyiban töltöttek be fontos posztokat.

A harmadik parlamenti ellenzéki párt, a Magyar Koalíció Pártja élén még 2007 tavaszán végbement az elnökváltás: a pártot 1998-as megalakulása óta vezető Bugár Bélát akkor Csáky Pál váltotta.

Az ellenzék belső válságát jól jelzi, hogy a három kormánypárt a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a szavazatok csaknem kétharmadát szerezné meg a 150 fős pozsonyi törvényhozásban. A rendre 35 százalék körüli vagy annál nagyobb népszerűségi indexszel rendelkező Robert Fico kormányfő tudatában is van erejének. Néhány hónappal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy a 2010-ben esedékes választásokon pártja, a szociáldemokrata Smer élvonalbeli angol klubként iskolázza majd le az alacsonyabb szlovákiai bajnokság szintjén teljesítő ellenzéket.

Fico megítélésének az is kedvez, hogy – az 1998 utáni reformoknak is köszönhetően – a havi átlagbér idén először meghaladta a húszezer koronát, ami nagyjából 160 ezer forintnak felel meg. A munkanélküliségi arány tavaly átlagban 11 százalék körül alakult északi szomszédunknál, amely 2009. január elsejétől szeretné bevezetni az eurót.

dunatv.hu