A KDH-ból kivált négyek már korábban jelezték, új párt létrehozását fontolgatják. A Vladimír Palko, František Mikloško, Pavol Minárik és Rudolf Bauer nevével fémjelzett kezdeményezés a Konzervatív Párt lenne. Az említettek az értesülést nem kommentálták, mindössze annyi hangzott el Palko részéről, hogy a megfelelő időben értesítik a nyilvánosságot.

A közeljövőben tehát újabb párttal gazdagodik a jobboldali paletta. A tervezett tömörülés neve leginkább a már létező Polgári Konzervatív Pártéhoz hasonlít, távozásukkor összefüggésbe is hozták a képviselőket vele, de az érintettek nyomban cáfolták, hogy belépnének az OKS-be. Az új párt alakuló kongresszusa viszont egyes információk szerint már csak hetek kérdése. Minárik nem volt hajlandó nyilatkozni arról, vajon hány anyapárti politikus támogatására számíthatnak, mennyien követik őket, azonban megjegyezte, a téma napirenden szerepel. Mint ismeretes, a Palko vezette csoport elégedetlensége onnan eredeztethető, hogy a Kereszténydemokrata Mozgalom vezetői a 2006-os választásokat követően koalíciót szorgalmaztak a Smerrel. A távozók pedig azt állítják, a jelenlegi vezetés mellett a pártot nem lehet megújítani, a hanyatlás helyett ők alternatívát kínálnak.

Pátria, Felvidék Ma, sk