Szlovákia mégsem ellenzi a Csehországban és Lengyelországban létesítendő amerikai védőernyőt – jelentette be tegnap Pozsonyban Ivan Gašparović szlovák államfő, aki részt vesz a ma kezdődő bukaresti NATO-csúcson.

– A védelmi rendszer telepítése a cseh, a lengyel és az amerikai feleken múlik. Szlovákia nincs abban a helyzetben, hogy egyezségüket megakadályozza. Ugyanakkor szeretnénk, ha a támaszpontok az észak-atlanti szövetség rendszerébe tartoznának, s az érintett felek tovább tárgyalnának Oroszországgal – közölte érdeklődésünkre Marek Trubač, az elnök szóvivője.

Vasárnap Robert Fico pozsonyi kormányfő azt nyilatkozta, hogy kabinetje ellenzi a csehországi radarbázis és a lengyelországi rakétatámaszpont telepítését. – Nem hiszem, hogy Szlovákiában bárki támogatná újabb amerikai katonai eszközök európai telepítését – közölte.

Több szlovák lap és internetes portál szerint a miniszterelnök ezekkel a megnyilvánulásaival nevetségessé teheti önmagát és hazáját, hiszen nemcsak az államfő, hanem saját védelmi minisztere és a külügyi tárca vezetője is merőben ellentétes álláspontot képvisel, mint ő. “Vlagyimir Putyinnak, aki szintén ott lesz Bukarestben, van saját szóvivője. Tehát valóban semmi sem indokolja azt, hogy Robert Fico is elkísérje Ivan Gašparovičot a NATO-csúcsra” – szögezte le Peter Schutz, a pozsonyi Sme napilap neves politikai elemzője.

NOL