A héten az Európai Parlament az új egészségügyi biztosról, valamint a Horvátország és Macedónia uniós felkészültségét vizsgáló jelentésekről szavaz; a Bizottság adóügyi fórumot szervez; a Tanács pedig közlekedésügyi témákkal kapcsolatban ülésezik.

Európai Parlament

A hét első napján (2008. április 7.) Jean-Claude Junckert, az Eurocsoport elnökét hallgatja meg a gazdasági és pénzügyi bizottság, ugyanezen a napon a terrorizmus nemzetközi összefüggéseiről folytatnak eszmecserét uniós és a nemzeti parlamenti képviselők a terrorizmus elleni keretterv felülvizsgálatával kapcsolatban.

Kedden (április 8.) többek közt a környezetvédelmi bizottság szavaz a hulladékokról szóló irányelv módosításáról második olvasatban, az állampolgári jogokkal és a bel- és igazságügyekkel foglalkozó bizottság pedig Jacques Barrot közlekedésért felelős biztos részvételével tart vitát a határellenőrzéssel, a migrációs politikával valamint az útlevelek biztonságával kapcsolatban.

Szerdán (április 9.) szavaz a Parlament a Horvátország és Macedónia uniós előrehaladását vizsgáló jelentésekről. A múlt heti NATO csúcson a két ország közül csak Horvátország kapott meghívást a katonai szervezetbe, mert Görögország megvétózta Macedónia felvételét a két ország közötti névvita miatt. Elemzők szerint ez visszavetheti Szkopje uniós integrációját is. Horvátország bízik a 2011-es csatlakozásban, míg Macedónia esetében egyelőre nem jelöltek meg lehetséges csatlakozási dátumot.

Szerdán szavaz a Parlament az új egészségügyi biztosról, Andrula Vasziliuról, aki honfitársát, az időközben ciprusi külügyminiszterré kijelölt Markosz Kiprianut válthatja a biztosi kollégiumban.

Csütörtökön (április 10.) a képviselők egy Tibettel kapcsolatos határozatról tárgyalnak, valamint egy európai szintű gyermekrablással kapcsolatos riasztórendszer / forróvonal felállításának lehetőségéről is egyeztetnek Gerry és Kate McCann jelenlétében, akik Madeleine nevű lánya tavaly májusban tűnt el nyomtalanul.

Európai Bizottság

Hétfőn egy kétnapos nemzetközi adókonferencia veszi kezdetét Brüsszelben (2008. április 7.-8.), melynek házigazdája Kovács László adóügyi biztos. A fórum legfontosabb célja, hogy megvizsgálja, hogyan járulhat hozzá az adópolitika az európai versenyképesség fokozásához és a növekedéshez.

Szerdán (2008. április 9.) ismerteti a testület az ENSZ Millenniumi célkitűzéseivel kapcsolatos uniós eredményeket. Millenniumi Fejlesztési Célokról 2000-ben 189 ENSZ-tagállam – köztük valamennyi jelenlegi uniós tagállam – állapodott meg, amikor elkötelezték magukat amellett, hogy 2015-ig számos lépést tesznek többek közt a világméretű szegénység, az éhínség, a gyermekhalandóság megfékezése; valamint az oktatás, a fenntartható fejlődés további fejlesztése érdekében.

Tanács

A héten Luxembourgban találkoznak az unió energiaügyi és közlekedési miniszterei, ahol többek között a szárazföldi szállítmányozásról – például a nemzetközi szállítmányozási piac és a nemzetközi szárazföldi személyszállítás piacára való bekerülés közös szabályozásáról – tárgyalnak a szakminiszterek.

EUvonal