Szlovákiában az elmúlt években növekedett azok aránya, akik szerint az országnak haszna származott az integrációból. Ez a Focus közvélemény-kutató ügynökség most közzétett áprilisi reprezentatív felméréséből derül ki. Szlovákia: a felnőtt lakosság kétharmada szerint helyes volt az ország EU-csatlakozása
2008. május 1. 17:17
  
 
Az EU-csatlakozást helyes lépésként értelmezők 67,5 százalékával szemben az azt helytelenítők hányada csak 17,3 százalék. A több mint ezer megszólított felnőtt 15,2 százaléka a kérdésre nem tudott vagy nem akart érdemben válaszolni.

A felmérés alapján Szlovákiában a felnőtt lakosság 2,7 százaléka gondolja úgy, hogy az országnak csak haszna származik/származott az uniós tagságból. Az így vélekedő aránya 2005-ben 2,5, négy esztendővel ezelőtt pedig még csak 1,1 százalék volt. Négy év alatt duplájára, csaknem 35 százalékra nőtt azok hányada, akik szerint inkább előny a tagság, mint hátrány. A 2004-es felméréshez képest tíz százalékkal kevesebben, alig 38 százaléknyian hiszik úgy, hogy nagyjából annyi a pozitívum, amennyi a negatívum. Egyértelműen csak hátránya származott Szlovákiában az EU-csatlakozásból a több mint ezer válaszadó 3,6 százaléka szerint. (Független Hírügynökség)