A Magyar Koalíció Pártjának Bátkai Helyi Szervezete a balogvölgyi falvak önkormányzatainak, polgármestereinek és az  MKP helyi szervezeteinek együttműködésével harmadik alkalommal szervezi meg a Balogvölgyi Falvak Találkozóját, melyre július 26-án, szombaton kerül sor Bátkában a sportpályán. A szervezők szeretnék, ha a gazdag műsorral tarkított egész napos rendezvénybe minél több község bekapcsolódna a Balogvölgyéből. Megrendezik a Mi fő a bográcsban? főzőversenyt, melyre a csapatokat a polgármestereik vezetésével várják, max. két palóc vagy gömöri finomság készíthető, s két díjat + egy fődíjat osztanak ki. A házi kedvencek kiállítását és börzéjét díjazással és adás-vétellel egybekötve a régi parkban rendezik meg. Sor kerül a Ki lesz a király? Máriás kártyaversenyre is, melyre a helyszínen lehet majd nevezni, s a három legeredményesebb versenyzőt díjazzák. A délutáni órákban a résztvevő községek öregfiúk futballcsapatainak a mérkőzéseire kerül sor, amelyre 6 fős csapatok jelentkezését várják, a játékidő 2×15 perc rövidpályán. Versenyezhetnek a nap folyamán sörivásban, erőben, de énekben is. A Száll az ének nótaversenyt az esti órákban tűzték programra, ahová  magyarnóta- és népdalénekesek, egyéni és csoportos fellépők, esetleg népi hangszereken játszók jelentkezését várják. Az egész nap folyamán a további kínálatok közé tartoznak a gyermekprogramok, a Bástya Íjász Klub bemutatója, a bátkai ROMA BAND szórakoztató műsora, a motorosok találkozója, a bátkai Roma Közösség vakarósütése és árusítása, malacsütés, gyermekek részére motorozás, lovaglás, íjászat, kocsikázás, tombolasorsolás. A szervezők ezúton is kérik az ünnepségen részt venni kívánó községek polgármestereit, hogy községük jelentkezését legkésőbb 2008. június 10-ig jelezzék a rendezvény helyi szervezőinél: Bak Róbert, Bátka 180., tel.: 0907 855 403; Bodnár Géza, Bátka 264., tel.: 047/56 97 121; Pásztor László, Bátka 106., tel.: 047/ 56 97 290.