Kedden, Szepsiben, a zsúfolásig megtelt bábteremben fiatalok és idősek egyaránt végig járhatták Szepsitől a lengyelországi Gdanszkig – három fiatalember által készített útifilm segítségével -azt az utat, amelyet egykoron Szepsi Csombor Márton is megtett diáktársaival egyetemben. E három fiatalember, név szerint Kovács Tamás, ifj. Reiter Géza, Fedor Mátyás 2007 nyarán gondoltak egy nagyot,s végigmotorozták ezt az útvonalat, hogy filmre vehessék az író, a református prédikátor, a nagy utazó eredeti útvonalát.

A film vetítése alatt lepereg előttünk a múlt és a jelen. Szepsi nagy szülöttének híres könyvéből, az Europica varietas-ból a fiúk által felolvasott idézetek alapján egyszerre látjuk Szepsi Csombor Márton szemével az általa meglátogatott városok akkori, a film segítségével pedig a mostani állapotát.

A film legmeghatóbb része, amikor e három fiatal egy líceum kertjében, ahol a nagy vándor is megfordult, elhelyez egy emléktáblát Szepsi Csombor Márton emlékére, majd elültet egy gyertyánfát. A fa ma is él, mert ilyen távolságból mi, szepsiek, szívünkkel melengetjük, öntözgetjük. A lengyeloszági Gdanszkban a három motoros vándor által most már egy talpalatnyi Szepsi is jelen van.
Vándor, ki arra jársz, öntözd e fát! Mert lelke van.
Az expedíció munkályát többen is támogatták. Városunk polgármestere, Zachariaš István mérnök, a képviselő-testület, a Bodva egyesület és magánszemélyek. De nem elegen! Hogy folytathassák ezt a szép, fiatalok számára is példaértékű kezdeményezést, további támogatókra lesz szükségük. Segítsük őket!

Vitéz Erika