Összesen 6436 gyermek vette át ma bizonyítványát a nyitrai önkormányzathoz tartozó 14 alapiskola valamelyikében. Közülük 811 kilencedikes utoljára, míg 720 kiselsős először kapta kézhez bizonyítványát. Annak ellenére, hogy Nyitrán 173 gyermekkel lesz kevesebb a jövő iskolaévben mint az idén, a kerületi központ nem tervezi az iskolahálózat racionalizálását. Az önkormányzati képviselők egyúttal elfogadták a város alapiskoláinak jövőjére vonatkozó iránytervezetet. „A legfontosabb kitűzött cél három alapiskola épületének rekonstrukciója. Már benyújtottuk ezzel kapcsolatos tervezetünket az építésügyi minisztériumba a regionális operációs program értelmében“ – mondta el Jozef Dvonč, a város polgármestere.
Az új, 2008/2009-es iskolaévet 6263 gyermek kezdi meg szeptemberben, közülük 641 első osztályos. A lakosság számarányának nyilvántartása alapján meglehetősen biztatóak az előrejelzések Nyitrán, ugyanis a 2009/2010-es iskolaévben 713 elsőssel, míg az utána következőben 692 kiselsőssel számolnak. Az adatok azonban csak tájékoztató jellegűek, mivel a leendő elsősök egy része egyházi iskolában vagy pedig más település iskolájában kezdi el a betűvetést.
TA3, Felvidék Ma