Június 29-én, vasárnap, Szent Péter és Pál apostolok főünnepén ICDr. Zvolenský Szaniszló pozsonyi érsek a vatikáni Szent Péter-bazilikában veszi át XVI. Benedek pápától a megszentelt palliumot.
A pallium a metropolitai hatalom jelvénye és a Szentszékkel fennálló közösség jele. Felhatalmazás, s egyben biztosíték is az egyház egységének munkálására. Metropolitának nevezik azt az érseket, akinek saját egyházmegyéjén túl az egyháztartományt alkotó szomszédos – ún. szuffragáneus – egyházmegyék felett is van bizonyos kormányzati hatalma: leginkább a hit és az egyházi fegyelem megtartását felügyeli. Bár a pápa jelöli ki, évszázados hagyományok indokolják, melyik egyházmegye lesz metropolitai székhely: általában – mint a kifejezés maga is mutatja – nagyvárosokról van szó.
Eredetileg a pallium a római birodalomban a méltóság, illetve a társadalmi megbecsülés jele volt, amit a pápa “megörökölt” a Róma-környéki polgári hatalommal együtt. A metropolita érsekeknek a VI. század óta adományozza, mintegy részesedésként a fõpásztori hatalomból és az iránta való hűség jeléül. Késõbb kiváltságképpen jeles egyházmegyék, vagy egy-egy érdemes személy is elnyerte a palliumjogot, de ezt VI. Pál 1978-ban megszüntette. Csak liturgikus alkalmakkor, a miseruha fölött viselhetõ, a Szentatya a világon mindenütt használja, a metropoliták azonban kizárólag egyháztartományukon belül. Adományozása egyszerre kötõdik az érseki székhez és az érsek személyéhez. Ezért ha másik metropolitai székbe helyezik át, újat kell kérnie, amint nem metropolitai hatalommal járó megbízatást kap, nem hordhatja tovább. Halálakor mindegyik palliumát vele kell eltemetni (a régi kánonjogi kódex kifejezetten tiltotta is kölcsönadását, elajándékozását vagy örökül hagyását). A klasszikus érseki pallium egy 4-6 centiméter széles, hat kis fekete selyemkereszttel díszített, elöl és hátul 15-20 centiméteres pántban végzõdõ stólaszerű gyapjúszalag. Elöl, hátul és a bal vállon egy-egy gemmával ékesített tű van a fekete keresztekbe tűzve, ami eredetileg rögzítését szolgálta. Mai alakja a XVII. századra alakult ki, XVI. Benedek palliuma viszont a középkoriakhoz hasonlít: térdig érõ, bal vállon átvetett gyapjústóla, vörös színű keresztekkel, ami alakjával az egyházszakadások elõtti kort idézi.
Elkészítését õsi hagyományok szabályozzák. A lateráni bazilika káptalanja minden év elején két fehérszõrű bárányt vásárol a Tre Fontane trappista monostorból, amely azon a helyen áll, ahol a hagyomány szerint Szent Pál elszenvedte a vértanúságot. A bárányokat január 21-én, Szent Ágnes ünnepén (neve is bárányt jelent) a pápának adományozzák, aki külön szertartás keretében megáldja, és a Trastevere negyedben található Szent Cecília-kolostor apácáira bízza azokat. Itt kézi munkával készülnek a Húsvét ünnepén megnyírt bárányok gyapjából az új palliumok, amelyeket Keresztelõ Szent János (Isten Bárányának elõfutára) ünnepén, június 24-én, Szent Péter sírjánál, az ún. pallium-fülkében helyeznek el. Átadásuk hagyományosan a protodiakónus bíboros feladata volt, akár személyesen Rómában, akár székhelyükre küldve azoknak, akik akadályoztatva voltak. A pápával való közösséget hangsúlyozandó II. János Pál 1984-ben bevezette, hogy Szent Péter és Pál ünnepén a pápa maga köré gyűjti az elmúlt év során kinevezett metropolitákat és személyesen akasztja nyakukba az ünnepi szentmisén megáldott palliumot.
Eredetileg a pallium a római birodalomban a méltóság, illetve a társadalmi megbecsülés jele volt, amit a pápa “megörökölt” a Róma-környéki polgári hatalommal együtt. A metropolita érsekeknek a VI. század óta adományozza, mintegy részesedésként a fõpásztori hatalomból és az iránta való hűség jeléül. Késõbb kiváltságképpen jeles egyházmegyék, vagy egy-egy érdemes személy is elnyerte a palliumjogot, de ezt VI. Pál 1978-ban megszüntette. Csak liturgikus alkalmakkor, a miseruha fölött viselhetõ, a Szentatya a világon mindenütt használja, a metropoliták azonban kizárólag egyháztartományukon belül. Adományozása egyszerre kötõdik az érseki székhez és az érsek személyéhez. Ezért ha másik metropolitai székbe helyezik át, újat kell kérnie, amint nem metropolitai hatalommal járó megbízatást kap, nem hordhatja tovább. Halálakor mindegyik palliumát vele kell eltemetni (a régi kánonjogi kódex kifejezetten tiltotta is kölcsönadását, elajándékozását vagy örökül hagyását). A klasszikus érseki pallium egy 4-6 centiméter széles, hat kis fekete selyemkereszttel díszített, elöl és hátul 15-20 centiméteres pántban végzõdõ stólaszerű gyapjúszalag. Elöl, hátul és a bal vállon egy-egy gemmával ékesített tű van a fekete keresztekbe tűzve, ami eredetileg rögzítését szolgálta. Mai alakja a XVII. századra alakult ki, XVI. Benedek palliuma viszont a középkoriakhoz hasonlít: térdig érõ, bal vállon átvetett gyapjústóla, vörös színű keresztekkel, ami alakjával az egyházszakadások elõtti kort idézi.
Elkészítését õsi hagyományok szabályozzák. A lateráni bazilika káptalanja minden év elején két fehérszõrű bárányt vásárol a Tre Fontane trappista monostorból, amely azon a helyen áll, ahol a hagyomány szerint Szent Pál elszenvedte a vértanúságot. A bárányokat január 21-én, Szent Ágnes ünnepén (neve is bárányt jelent) a pápának adományozzák, aki külön szertartás keretében megáldja, és a Trastevere negyedben található Szent Cecília-kolostor apácáira bízza azokat. Itt kézi munkával készülnek a Húsvét ünnepén megnyírt bárányok gyapjából az új palliumok, amelyeket Keresztelõ Szent János (Isten Bárányának elõfutára) ünnepén, június 24-én, Szent Péter sírjánál, az ún. pallium-fülkében helyeznek el. Átadásuk hagyományosan a protodiakónus bíboros feladata volt, akár személyesen Rómában, akár székhelyükre küldve azoknak, akik akadályoztatva voltak. A pápával való közösséget hangsúlyozandó II. János Pál 1984-ben bevezette, hogy Szent Péter és Pál ünnepén a pápa maga köré gyűjti az elmúlt év során kinevezett metropolitákat és személyesen akasztja nyakukba az ünnepi szentmisén megáldott palliumot.
Pozsonyi Érseki Hivatal, Magyar Kurír, Pázmaneum
