Elsősorban a családját félti, és nem mond le hivataláról Horváth György szlovákiai magyar alkotmánybíró, akinek révkomáromi háza mellett két nagy erejű robbanószert találtak a pozsonyi kommandósok pénteken kora este.

A trotil és plasztik robbanóanyagot a rendőrök a szlovák fővárosba szállították, ahol megállapították, hogy hatóereje alapján egy toronyház lerombolásához is elegendő lett volna. A rendőrség nem nyilatkozik a történtekről, Horváth György pedig azt mondja, nem hagyja magát megfélemlíteni.

Horváth György egyhetes szabadságát töltötte Révkomáromban, így sokan tudhatták, hogy otthon tartózkodik. Az alkotmánybíró azt állítja, nem érte teljesen váratlanul az akció, az utóbbi hetekben ugyanis a Vladimír Mečiar vezette kormányerő, a Néppárt-HZDS kitartóan törekszik arra, hogy eltávolítsák őt az alkotmánybíróságból.

Mečiarék azért tartják alkalmatlannak Horváthot, mert 12 évvel ezelőtt adócsalásért elítélték. Büntetése még alkotmánybírói megválasztása előtt elévült. Korábbi sajtóinformációk szerint Horváth helyébe a koalíció egyik emberét szeretnék beültetni, mert úgy a 13 bíróból álló testületben a kormánypártokhoz közelinek vélt bírák kerülnének többségbe.

A családjáért aggódó alkotmánybíró nem gondolkodik a lemondáson. Azt mondja, megerősítették hitében a történtek, hogy Szlovákiában szükség van az alkotmányos rend erős képviseletére.

hírTV