Alaposan fogyatkozik az SDKÚ-DS a Pozsonyi kerületben, amelyben már csak korábbi tagjainak egynegyedét tudhatja. Az 1095 párttagból csak háromszázan kérték a tagságuk újraregisztrációját. Az SDKÚ vezetősége egyelőre nem tájékoztatta a nyilvánosságot, mit szándékoznak tenni e számukra kedvezőtlen jelenség fékezésére. A fogyatkozás még márciusban kezdődött, amikor az SDKÚ-DS elnöksége felszámolta 32 pozsonyi helyi szervezetét. A Mikuláš Dzurinda volt kormányfő vezette párt alapszabálya értelmében azoknak a párttagoknak, akik érintettek a helyi szervezetük megszűnésében, 15 napon belül újraregisztrációhoz kell folyamadniuk.

Március elején több pozsonyi SDKÚ-DS tiszségviselő nevét adta az ún. “Eljött az idő a változásra” kiáltványhoz. Ennek következtében a pártbíróság nagy többségüket kizárta a pártból.