Robert Fico kabinetje kormányzásának két évét nagyon sikeresnek tartják a megkérdezettek, összehasonlítva Mikuláš Dzurinda volt kormányfő előző két kormányával.

Ez derül ki az MVK felméréséből, amelyre május 29-e és június 4-e között került sor 1083 személy megkérdezésével. Fico kormányát nagyon jónak ítélte meg a felmérésben résztvevők 33,1 százaléka.

Az első Dzurinda-kormány félidejében végzett felméréskor a megkérdezettek csupán 16 százaléka, a második kormányzásakor, 2004 szeptemberében viszont csak a lakosság 10,4 százaléka vélekedett nagyon jól a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnökének  kabinetjéről.

A megkérdezettek 18,2 százaléka Fico kormányát két év elteltével inkább vagy nagyon sikertelennek tartja. Összehasonlítva Dzurinda első kormányával, 2000 szeptemberében a megkérdezettek 46,2 százaléka vélekedett úgy, hogy az nagyon sikertelen. A második Dzurinda-kormányt ebben az időszakban a megkérdezettek mintegy 58,6 százaléka tartotta sikertelennek.

A felmérésben résztvevők 44,1 százaléka úgy véli, hogy Robert Fico kormányánál miniszterelnökségének két éve alatt a sikerek és sikertelenségek egyforma arányban vannak jelen.

Felvidék Ma