2007-ben, Árpád honszerző fejedelmünk halálának 1100. évfordulóján a Szörényi Levente által 2000-ben bejegyeztetett Holdvirágárok Alapítvány kuratóriuma „ÁRPÁD PAJZS” adományozását határozta el. Az idei díjazottak között lesz Duray Miklós is. A díjátadó ünnepségre 2008. július 5-én, 11 órától kerül sor Kaposmérőn, a Kassai Lovasíjász Centrumban.
2007-ben, Árpád honszerző fejedelmünk halálának 1100. évfordulóján a Szörényi Levente által 2000-ben bejegyeztetett Holdvirágárok Alapítvány kuratóriuma „ÁRPÁD PAJZS” adományozását határozta el. Ezzel a kitüntetéssel azokat szándékozik jutalmazni a Kuratórium, akik munkásságukkal és életvitelükkel, nemzetünkhöz való – fennhéjazás nélküli – ragaszkodásukkal arra érdemessé váltak. Az ÁRPÁD PAJZS jelképes védettséget biztosít a kitüntetettnek a nemzet fennmaradásáért vívott küzdelemében.
Az idei díjazottak között lesz Duray Miklós is. A díjátadó ünnepségre 2008. július 5-én, 11 órától kerül sor Kaposmérőn, a Kassai Lovasíjász Centrumban.
Az ünnepi program:
- Beköszöntő, valamint gondolatok Árpád fejedelemről és a 907. évi pozsonyi győzelemről – Pelsőczy László
- Népdalok – Decsi Anna ének, Bogdán Gergely furulya
- Kosztolányi Dezső: Honfoglalás előtt – Pelsőczy László színművész
- Ősökről ének – Kátay Zoltán énekmondó
- Vörösmarty Mihály: Árpád emeltetése – Varga Zsuzsa színművésznő (Jászai díjas)
- Horváth Frigyes kuratóriumi elnök bemutatja a Holdvilágárok Alapítvány tagjait és tevékenységét
- Az ÁRPÁD PAJZS díjátadó ceremóniája
- Himnusz
Az idei díjazottak:
Chrudinák Alajos – Laudáció: Hornyik Miklós irodalomtörténész
Cselényi László filmrendező – Laudáció: Ablonczy László író
Csete György építőművész – Laudáció: Döbrentei Kornél író
Duray Miklós író – Laudáció: Csoóri Sándor író
Kassai Lajos hagyományőrző-lovasíjász – Laudáció: Dr. Cey-Bert R. Gyula gasztronómus
László Gyula régész (posztumusz) – Laudáció: Dr. Makkay János régész, őstörténész
Szervátiusz Tibor szobrászművész – Laudáció: Dr. Prokopp Mária művészettörténész
Az oklevelet Horváth Frigyes alapítványi elnök, a pajzsot Sezuka Attila kurátor adja át. Grócz Zsolt kurátor a kitüntetekkel aláíratja az emléklapot.
(Az Árpád Pajzs -díj megvalósítása a következők alkotó tevékenységét dicséri: Bercsik Géza grafikusművész, Szakács Sándor ötvösművész, Szabadi Zoltán érmekészítő grafikusművész, valamint Vince László papírmerítő mester)
Délután lovasíjász -bemutatóban gyönyörködhetnek a résztvevők.
* * *
2007. július 7-én, a budai Várban ünnepélyes keretek között először került sor a díj átadása. A következő személyeket jutalmazták:
Balczó András öttusázó olimpikon
Kallós Zoltán népzenekutató
Dr. Kisida Elek sebész, egyetemi tanár
Kondor Kati újságíró
Dr. Makkay János régész, őstörténész
Szokolay Sándor zeneszerző
Tőkés László királyhágómelléki református püspök
Holdvirágárok
„…amely kőmederben folyik alá Atilla király városába…” (Anonymus)
Különös, de sokak számára ismeretlenül cseng ez az elnevezés, földrajzi elhelyezkedését illetően mindenképpen. Mások izgalmasan szép kirándulóhelyként tartják számon, míg vannak olyanok, akik jobban tennék, ha nem is látogatnák ezt a helyet, hanem valamelyik városszéli szemétégető mellett töltenék a szabadidejüket. Aztán létezik egy meghatározatlan nagyságú társadalmi réteg, egy különös társaság, amelynek csak kisebb csoportjai tudnak egymásról, tartanak személyes kapcsolatot, mégis lényegében azonos gondolatokat, érzéseket táplálnak magukban e név hallatán: HOLDVILÁGÁROK. Talán nem meglepő, ha érdeklődésünket ez utóbbi irányába fordítjuk, hiszen a jelenség több irracionális elemet hordoz, mint az várható lenne.
Kevés olyan hely van szűken vett hazánkban az érintetlen természeti környezetben, amelyet ilyen kitartóan faggatnának elsősorban spirituális értelemben, mint a Pilis és különösen annak Pomáz fölötti része. Pedig misztikusnak mondható tájegyüttest máshol is talál az ember, bizonyos tekintetben tárgyunkhoz hasonlót is, mégis úgy tűnik, egyik sem indította el olyan mértékben az emberek fantáziáját, mint a Csikóvár felől lefutó roppant szurdok és környéke. A fellelt tárgyi emlékek és a kihalófélben lévő legendák egy-egy mozaikdarabkáját mutatják be hajdanvolt tevéseinknek, kárpát-medencei életünknek, esetünkben azonban másról van szó. Ennek hátterében áll a valaha dicső nemzet hatalmi és szakrális környezetét valami elképesztően erős nosztalgiával visszaálmodni kész indíték, amelynek vonzásában, mi több lázában, számtalan szépirodalmi mű és tudományos elgondolás született.
És mit mond az ásó? Sajnos, ritkán szól, és azt is rendkívül szűkszavúan hozza tudomásunkra. Nyomában idegen csengésű szakértői hang tolul hallójáratainkba: – Keressétek csak őseitek sírját az erdőben, ábrándozó dilettánsok!
Talán igazuk van, és az is igaz, hogy máig nem szolgáltak semmiféle alternatívával. De miért is szolgáltak volna? Ma már bátran leszögezhetjük, hogy a szentistváni fordulat előtti évszázadok, különösképpen az Árpád fejedelem vagy éppenséggel az Anonymus is említette hun kapitányok temetkezési helyének fölkutatására irányuló próbálkozásokat az esetek többségében ellenszenv kísérte a mindenkori hatalom részéről, beleértve az egyházat is. Csak az egyéni bátorságon múlott, hogy valaki mégis eltérjen ettől, azonban számolnia kellett a következményekkel, a fokozatos ellehetetlenítéssel, nevetségessé válással. Ebben a helyzetben csoda, ha egyáltalán fölpislákol az ősökre való emlékezés lélek diktálta igénye, és hogy ez teljesebb lehessen, fölleli mindehhez a spirituális és materiális közeget. És odaképzeli dicső ősei sírhelyét.
Bűn talán ez?
Ártatlan délibábos ábrándozás?
És ha kiderül egyszer, hogy a képzelet és a valóság egybeesik?
Mindenesetre a Vízöntő-korszak kezdete megmutatta magát a Holdvilágárokban is, soha nem látott áradattal takarítva el a többnyire száraz, méteres magasságban feltöltődő árokból mindent, ami mozdulhat, mázsás sziklákat is, hogy végre megpillanthassuk a kristálytiszta patakot, „amely kőmederben folyik alá Atilla király városába.” (Szörényi Levente)
