A szervezetnek összesen 23 épülete marad üresen. Ezeket a Belügy- és Pénzügyminisztérium ingyenesen felajánlotta más állami intézményeknek. A sikertelen tárgyalások után az adott megye vagy település jutányos áron pályázhatott a határátkelők vámépületeire. Tizennégy ingatlan került a települések tulajdonába.
Révkomárom is élt a lehetőséggel: 30 millió forintnak megfelelő koronáért megvette az épületet, és idegenforgalmi célokra használja majd fel. A tervek szerint kávézó, pénzváltó és turistairoda működik majd benne.

Duna TV