Szlovákiában eddig még nem volt melegfelvonulás, és belátható időn belül nem is készül. A szlovákiai polgárok többsége meglehetősen konzervatívan viszonyul a mássághoz, ami talán érthető is, hiszen több mint 70 százalékuk erősen vallásos.

Talán a lakosság konzervativizmusával magyarázható, hogy a politikai pártok is elutasítóan viszonyulnak minden olyan kezdeményezéshez, amely az egyneműek kapcsolatának jogi rendezésére irányul.

Szakemberek szerint a társadalom még nem eléggé felkészült ahhoz, hogy nyílt vitát folytasson a homoszexuálisok párkapcsolatáról, illetve annak jogi vonzatairól.

A Másság elnevezésű pozsonyi civil szervezet szerint az állam diszkriminálja az egynemű párokat, amikor megtagadja tőlük a hagyományos párokat megillető jogokat. A múltban több kisebb szlovák liberális párt is ígéret tett az erre vonatkozó jogszabály kidolgozására, ám a konzervatív kereszténydemokrata mozgalom mindennemű ilyen jellegű kezdeményezést csírájában elfojtott.

A melegszervezetek különböző kiállításokkal, kulturális rendezvényekkel, például színházi előadásokkal, vagy filmfesztiválokkal hívják fel magukra a figyelmet, hogy érzékeltessék hátrányos helyzetüket és a társadalomban a többséggel egyenrangú jogokat szerezzenek.

Melegfelvonulásra azonban még nem került sor, és belátható időn belül nem is készül ilyen rendezvény. Amennyiben azonban mégis utcára vonulnának a melegek, valószínűleg nem kellene atrocitásoktól tartaniuk.

Bár a szélsőjobboldali, gyakran nyíltan vagy burkoltan fasiszta ideológiát valló szervezetek kíméletlenül fellépnek mindennemű másság ellen, szinte biztosra vehető, hogy a hatóságok egy időben nem engedélyeznék a két ellentétes életszemléletet valló tábor felvonulását.

Bár Szlovákia is tiszteletben tartja a szabad gyülekezéshez való alapvető emberi jogot, ilyen esetben a közrend védelmének érdekében a helyi önkormányzat – a rendőrséggel konzultálva – mondhatja ki a végső szót.

inforadio/Protics János